NB III-as focihírek
minden mennyiségben

Ellenféltől igazolt a Csepel

2019. február 12. kedd 13:09  | Simon Zoltán
NB3

Hivatalos bejelentés.

2-1-re nyert szombaton az RKSK a Csepel elleni edzőmeccsen. A zíkót így értékelte Tamási Zoltán, a vendégek mestere:
 
" A tegnapi edzés után, ahol rendesen megkapták a terhelést labdarúgóim, kicsit fásultan mozogtak, fizikailag nem voltunk a topon, de ezen nincs is mit csodálkozni. Az első 20 perc taktikai szempontból nem igazán tetszett, aztán lassan meccsbe lendültünk. Két gólt is kaptunk, mindkettőt pontrúgásból, az egyik egy 11- es volt, a másik pedig egy megpattanó szabadrúgást követett. Ezt leszámítva nem nagyon engedtük ellenfelünket érvényesülni. A mi gólunk is egy szabadrúgást követő szituációból született, egy lepattanót Kocsis Dávid értékesített. Összességében elmondható, hogy a második félidőben láttam jobb dolgokat, amikor a fiataljaink kaptak lehetőséget. Nem vagyok elégedett, de ilyenkor még nincs is baj, akkor lenne nagy gond, ha most lennénk topformában és nem a bajnokság rajtján.
 
Érdekesség, hogy az RKSK 21 éves játékosa Nyúl Krisztián hivatalosan is bejelentette, hogy a XVII. kerületi klubtól a Csepel FC- hez igazol, ezzel egy tehetséges belső védővel gyarapodott."

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU

SPORT365.HU