NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó
PNDRGN logó

Zakó pontrúgás és a nem talált fogás után

Simon Zoltán - 2018. május 16. szerda 20:24
Szeged - Vendégségben járt a Dunaújváros.
A Dunaújváros az NBIII. Közép csoportjának huszonhetedik fordulójában a SZEOL-hoz látogatott. A találkozót a házigazda szegediek kezdték erősebben, de hiába játszottak kisebb fölényben, bár egy-egy helyzetig így is eljutottak a vendéglátók, gólt nem sikerült szerezniük. Ezt követően a a vendégek az adódó kisebb lehetőségekkel nem tudtak élni, így a szünetre gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenni a csapatok. A térfélcserét követően inkább a SZEOL akarata érvényesült. Egy pontrúgás után a hatvanadik percben Buzási találatával meg is szerezték a vezetést. Hiába próbálkoztak a vendégek helyzeteket kialakítani, nem igazán találtak fogást a hazai védelmen. A hajrában Pál Dávid egyenlíthetett volna, ám kimaradt a helyzete. 
 
SZEOL – Dunaújváros 1-0 (0-0)
 
SZEOL: Prokop – Rácz, Grünwald, Lévai, Beretka (Gönczö, 82.), Tomisic (Rabatin, 87.), Buzási, Ondrejó, Forró, Kéri, Péter (Maksimovic, 46.)
Vezetőedző: Siha Zsolt
Dunaújváros: Vaszócsik – Tóth Á. (Horváth K., 73.), Kovács, Karacs (Tapiska, 73.), Csehi, Zvara, Dorogi, Barna, Pál, Dobos, Tóth T.
Vezetőedző: dr. Dobos Barna

LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 01. 16. 14:17

27-szeres román válogatott igazolt Kisvárdára

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 16. 14:11

Lipták vs. Kassai: a Győri Törvényszék ítélete

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 16. 12:53

Loki: Könyves távozhat

Zajlanak a tárgyalások.
2019. 01. 16. 11:53

Az NB I mérnöke: tévhit, hogy buták a focisták

Másik szakmájáról nyilatkozott a diósgyőri.
2019. 01. 16. 10:35

Vasas: súlyos sérülés

Legalább hat hétig kell pihennie a tehetségnek.
2019. 01. 15. 13:45

Olasz élvonalbeli csapat kötelékében folytatja a ZTE tehetsége

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 16. 13:30

Érd: Ebedlit előléptették, változások a játékoskeretben

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 16. 08:52

Belevágott az Eger is

Remélik pótolni tudják a 10 távozót.
2019. 01. 16. 09:43

Megkóstolja az időjárás a Törökországban edzőtáborozókat – videók

Meccsek, edzések maradtak el.
2019. 01. 16. 09:08

Puskás Akadémia: 3 érkező, 1 távozó

Bivalyerős meccsek várnak a felcsútiakra.
2019. 01. 15. 11:23

Két csapat drukkereit akarja palira venni a Vasastól a riválishoz távozott támadó

Nyilatkozni tudni kellene!
2019. 01. 15. 09:58

Volt, aki már megfelelt Gálhidi Györgynek

Volt, aki nem, volt, aki még bizonyíthat.
2019. 01. 15. 17:08

Buzsáky Ákos vs. Tóth András

Parádés csata lesz Óbudán.
2019. 01. 15. 13:32

Így nevezték ki vezetőedzőnek a 27-szeres válogatottat

Teljesíthető a bennmaradás.
2019. 01. 16. 08:19

Tortát adott Juhász Roland Negónak - videó

Nyomos oka volt rá.
2019. 01. 16. 07:48

Algériából érkezett a Honvéd próbajátékosa

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 16. 07:23

Szerdai foci: pályán 4 NB I-es csapat

Juve-Milan Szuperkupa.
2019. 01. 15. 20:33

Egyszerűsödik a jegyvásárlás, maradnak a létszámok

Hivatalos bejelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Szolnoki MÁV FC38
2ESMTK36
3Jászberényi FC31
4Füzesgyarmati SK30
5Putnok FC29
6Sényő-Carnifex FC26
7Debreceni EAC24
8Nyírbátori FC24
9Tállya KSE22
10Termálfürdő Tiszaújváros20
11Eger SE20
12Gyöngyösi AK16
13Sajóbábony VSE14
14DVTK II11
15SBTC10
16Cigánd SE8
TABELLA - KÖZÉP
1Szentlőrinc SE36
2Szeged-Grosics Akadémia33
3SZEOL SC32
4Dunaújváros26
5Budapest Honvéd-MFA II25
6Taksony SE24
7FC Dabas24
8Kozármisleny FC21
9Iváncsa KSE19
10PMFC19
11Szekszárdi UFC18
12Rákosmente KSK17
13Kecskeméti TE17
14Makó FC15
15Hódmezővásárhelyi FC14
16Paksi FC II10
TABELLA - NYUGAT
1FC Ajka44
2Komárom VSE31
3Érdi VSE31
4III. Ker. TVE26
5Pápai Perutz FC25
6Puskás Akadémia FC II22
7FC Nagykanizsa21
8Ménfőcsanak ESK21
9THSE-Szabadkikötő21
10Sárvár FC20
11BKV Előre17
12Csepel FC16
13MOL Vidi FC II16
14Tarr Andráshida SC15
15Dunaharaszti MTK14
16Pénzügyőr SE11
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!