nb1.hu

Visszatértek a helyiek a Nagykanizsához

Már nem változik a keret.

A csapat az elmúlt három hétben hat edzőmérkőzést játszott; a bajnoki nyitány főpróbáját 3–2-re megnyerte a kaproncai U19-es különítmény ellen. Az NB III-as pontvadászat a kanizsaiaknak szombaton Andráshidán kezdődik.
 
Edzés előtti hangolódás az FC Nagykanizsánál. Erős és részben ismerős keret állt össze a bajnoki nyitányra – a klub vezetősége igyekezett minél több, a kanizsai utánpótlásban nevelkedett játékost visszacsábítani. – 2011-ben kerültem el Szombathelyre az Illés Akadémiára, ahol végig jártam a játékos ranglétrát. Tavalyelőtt sikerült bemutatkoznom az első csapatban, az NB I-ben, majd tavaly Sopronban voltam kölcsönben, az NB II-es csapatban. Most pedig visszahúzott a szívem Nagykanizsára – mondta Szőke Dániel, az FC Nagykanizsa játékosa.
 

A közös munkát az is megkönnyíti, hogy a visszatérők közül többen már ismerősként köszöntötték egymást. – Voltak természetesen ismerős arcok itt, akikkel korábban már játszottam vagy éppen olyanok, akik ellen már játszottam. Mindenféleképpen pozitívak az első benyomások – árulta el Pál Dávid, az FC Nagykanizsa játékosa.
 
A csapat bízik abban, hogy a magasabb osztályt megjárt játékosok kamatoztatni tudják tapasztalataikat a szombaton kezdődő bajnokságban. – Tehetséges srácok alkotják a keretünket. Vannak fiatalok és tapasztaltabbak is. Úgy érzem, álmodhatunk merészebbet is: remélem, odaérünk az 5-8. helyezés valamelyikére, én ebben reménykedem – mutatott rá Vittman Ádám, az FC Nagykanizsa játékosa.
 
Barna László vezetőedző elmondta: az új keret tél előtt már nem változik. Noha a felkészülésre kevés volt az idő, a fiúk teljes erőbedobással készülnek az NB III-as debütálásra. – Amit terveztünk, annak a nagyrészét megcsináltuk, de minimum még egy hét kellett volna. Az edzőmérkőzéseken a védekezéssel kapcsolatos elvárásokat a csapat maximálisan hozta, de a támadással vannak még gondok. Remélem, hogy az első bajnokira azzal is rendben leszünk – fogalmazott Barna László, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.
 
Az NB III-as pontvadászat szombaton Andráshidán kezdődik. A meccsre szurkolói buszt is indítanak, amelyre csütörtökön 16 óráig lehet jelentkezni az FC Nagykanizsa Olajbányász-pálya melletti irodájában vagy telefonon. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC