nb1.hu

Változások a meglepetéscsapatnál

Alakul a Sényő.

 

Az NB III-as Sényő-Carnifex FC a várakozásokon felül teljesített ősszel, a tabella hatodik helyén telel. Az újonc együttes minimális változással a keretében kezdi meg a felkészülést a tavaszi idényre – számolt be róla a szon.hu.

 

A 16 bajnokin 12-szer kezdőként pályára lépő Marics Gábor családi okokra hivatkozva távozik a klubtól, Haburcsák Krisztián a megyei I. osztályú Ibránynál folytatja a pályafutását, és várhatóan Takács Ádám is alsóbb osztályú csapatnál futballozhat tavasszal.

"Jó kapcsolatban vagyunk az ibrányiakkal, akiknek télen nagyon nehéz erősíteniük, és mivel Krisztián kevesebb lehetőséget kapott nálunk, elengedtük őt" – beszélt a játékosmozgásról Imrő László, a csapat egyik edzője. "Ádám tizenkilenc éves, egyelőre neki sem tudtunk elég lehetőséget biztosítani a harmad­osztályban. Nyáron mindkettejüket szívesen látjuk újra a klubnál."

Létszámban nem csökken a sényőiek kerete. Érkezik az ugyancsak NB III-as Gyöngyöstől Lizák Bence, Lakatos Bence Tarpáról, valamint visszatér Sényőre a másodosztályú Mosonmagyaróvártól távozó Kapacina Valer. "A keret nyolcvan százaléka végig kispályázta a „pihenőidőt”, a múlt héten a Kelet-Magyarország-Eissmann Hungária Kupán is megjelentünk" – folytatta a tréner. "Minden játékosnak adtunk ki házi feladatot, ez egy szinten tartó program volt, amit el kellett végezniük. Egyébként Kemecsén töltjük az egész téli félkészülést, jövő héten már minden nap edzünk, szombatonként pedig többnyire idegenben edzőmeccseket játszunk. Mérkőzünk a Tarpával, a Hajdúböszörménnyel és a Kemecsével. Huszonegyedikétől két héten keresztül dupla edzéssel folytatjuk a munkát."

A Sényő az első tavaszi bajnokiját március 3-án, a Füzesgyarmat vendégeként játssza.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC