nb1.hu

Újpesten a bennmaradás kiharcolása a fő cél

Budapest – Az U19-es csapat és az NB I-ből visszajátszók adják a keret magját.

A negyedik NB I-es és a második NB II-es fordulót követően vasárnap kezdetét veszi az NB III-as bajnokság is. Az Újpest második csapata, akárcsak a tavalyi szezonban, idén is a keleti csoportjában veszt rész.

 

Az előző szezonban a lila-fehérek második számú gárdája a tizenhét csapatos bajnokságban a tizedik helyen végzett negyvenegy megszerzett ponttal. Az idei bajnokságban tizennyolc csapat fog versenyezni a jobbnál jobb helyezésekért.

 

 „A vasárnap induló bajnokságnak hasonló célokkal vág neki második számú csapatunk, mint tavaly” – mondta Víg Péter, klubunk utánpótlás operatív igazgatója az ujpestfc.hu-nak. – A csapatot továbbra is két helyről, az U19-ből feljátszó és az NB I-ből lejátszó játékosokkal töltjük fel. Legfőbb feladatunk, hogy minél hamarabb a felnőtt futballba tudjuk integrálni az erre megérett fiatalokat. Emellett fontos, hogy az első keretből különböző okok miatt kimaradt játékosoknak is legyen lehetőségük megszerezni a megfelelő mérkőzésterhelést, hogy mihamarabb újra az NB I-ben bizonyíthassanak.”

 

„Eredményességi célként az osztály megtartása az első, de ez nem azt jelenti, hogy nem követelmény bármilyen összeállításban, megalkuvás nélkül a győzelemért küzdeni. Véleményem szerint ezt ugyanolyan fontos – ha nem az egyik legfontosabb – megtanulni, mint bármilyen más elemét a futballnak, mert enélkül a mentális hozzáállás nélkül nem lehet az Újpest csapataiban sikeresen szerepelni. Az idén komoly teljesítménykényszerben lesznek fiataljaink, mert öt csapat esik ki az NB III-as bajnokságból, ezért nagyon kiélezett küzdelem várható, de ez biztosan jó hatással lesz a fejlődésünkre, és fiataljainkat nagyban segítheti a felnőtté válásban.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC