nb1.hu

Szuperrangadót rendeznek a Nyugati csoportban

Limpergerék az éllovashoz utaznak.

Az érdiek honlapunkhoz eljutatott közleményét változtatás nélkül közöljük. 
 
A listavezető FC Ajka otthonában lép pályára az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának kilencedik körében, október 7-én, 16 órától. A mérkőzést az erdivse.hu/elo-kozvetites oldalon élőben közvetítik!
 
Hat győzelemmel, két döntetlennel, 23 lőtt és mindössze hét kapott góllal a tabella élén álló FC Ajka ellen vív idegenbeli rangadót az 5–2–1-es mérleggel, tizenhét ponttal álló Érdi VSE a harmadosztály nyugati csoportjának kilencedik körében. A sérülésektől tizedelt vendégekre nem vár könnyű feladat, azonban tavaly kétszer is sikerült győztesen elhagyni a játékteret a Veszprém megyeiek otthonában, hiszen Limperger Zsolt együttese előbb a bajnokságban győzött 2–1-re, majd a Magyar Kupa főtáblájának első körében tizenegyespárbajban búcsúztatta az Ajkát.
 
– A motiváció nem kérdés nálunk. Az Ajka ellen meg főleg nem! Ismerjük az Ajka erősségeit és gyengéit, illetve azt, hogy milyen focit játszik. Az lesz a kérdés, hogy
kinek az akarata érvényesül, ezen sok fog múlni. Mi azt a játékot szeretnénk játszani, amit eddig is szoktunk, tehát egy látványos meccsnek ígérkezik – kezdte Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője. – Ismerve az ellenfelet, náluk fő a biztonság, nem egy meggondolatlan társaság, ezért nem hinném, hogy oda-vissza mérkőzés lenne – ha csak nem úgy alakul az eredmény. Megvan a taktikánk, de bízom benne, hogy az Érd akarata érvényesül – jegyezte meg.
 
Az október 7-én, 16 órakor az Ajkai Városi Sportcentrumban kezdődő mérkőzést Böcskei Balázs vezeti, segítői Máyer Gábor és Pipicz Norbert lesznek. A találkozót az
erdivse.hu/elo-kozvetites oldalon közvetítik!
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC