nb1.hu

SZEOL: cél a bajnoki cím

Vagány nyilatkozat a vezetőedzőtől.

10 győzelemmel, 2 döntetlennel és 4 vereséggel a harmadik helyen zárta az őszt a SZEOL SC az NB III. Közép-csoportjában. Siha Zsolt vezetőedző nem panaszkodik csapata eddigi teljesítményére, ugyanakkor a szezon végén a bajnoki címmel lenne csak igazán elégedett – írta a szegedma.hu.
 
Az őszi idény középső szakaszában kicsit megtorpantunk, de ez jellemző volt ránk a korábbi szezonokban is, nem tudjuk ennek az okait. Ha az eredeti célkitűzésünket vesszük alapul – ami az volt, hogy érjünk oda a dobogóra –, akkor elégedett lehetek, hiszen hat ponttal vezetünk a negyedik Dunaújváros előtt. Ez jó pozíció ahhoz, hogy megtartsuk a dobogós helyezést, ráadásul szintén négy pontra vagyunk az éllovas Szentlőrinctől, úgyhogy akár vérmesebb célokat is kitűzhetünk magunk elé. Maradéktalanul akkor lennék elégedett, ha megnyernénk a bajnokságot. Az valóban komoly teljesítmény lenne. Úgy gondolom, hogy a csapat képes is lehet erre, igaz, nem mi vagyunk a bajnokság legfőbb esélyesei. Most két hétig teljes szünet van. Utána egy irányított program keretében egyéni edzéseket kell végezniük a játékosoknak, a közös munka pedig január 10-én kezdődik.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC