nb1.hu

Szekszárdon a PMFC

Pécs - Zsinórban hatodik győzelmére készül a PMFC.

Kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott legutóbb hazai pályán a PMFC, amelynek zsinórban ötödik áldozatául a Mórahalom VSE gárdája esett. A Márton Gábor vezette pécsiek sikerüknek köszönhetően továbbra is a táblázat élén állnak, ám előnyük változatlanul egy pont a szintén a bajnoki címre áhítozó Tiszakécskével szemben – olvasható a pmfc.hu oldalon.
 
Annak érdekében, hogy a mecsekaljaiak az első helyen maradjanak, győzniük kell a május 19-én, szombaton 17:30-ra kiírt Szekszárdi UFC elleni idegenbeli bajnokin is. A tolnai sárga-feketék otthonából az előző idényben egyszer már elhozták a három pontot Károly Bálinték, akiknek ezúttal is hasonló a céljuk.
 
 

 
Az NB III Közép-csoport 28. fordulójában a rivális Tiszakécske hazai pályán fogadja majd a sereghajtó Vecsési FC alakulatát. A papírforma Bács-Kiskun megyei sikert sejtet, éppen ezért mindent meg kell tenni, hogy magunk mögött tartsuk üldözőinket. Reméljük, szurkolóink szép számban kísérik el a csapatot Szekszárdra.
 
NB III Közép-csoport, 28. forduló
2018. május 19., szombat, 17:30
Szekszárdi UFC – PMFC
Szekszárdi Városi Sport és Szabadidőközpont

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC