NB1 logó
NB2 logó
EURO 2016

Somosi hírek

NB2.hu - 2016. február 09. kedd 17:27
Új arcok is feltűntek a csapatnál.
Kép forrása: www.somosse.hu

Örömteli hír, hogy a hosszú ideje sérüléssel bajlódó, az első félév küzdelmeit teljes egészében kihagyó Sárközi Tamás immáron teljes intenzitással végezhette el a feladatokat.

Az érkezők oldalán új neveket is elkönyvelhetünk: már biztosan kijelenthető, hogy a Somosban folytatja pályafutását a korábban még az első osztályban szereplő Kecskemét szerelését is magára öltő, stabil NB II-es labdarúgónak számító, legutóbb a Balmazújváros szolgáló Kormos László, az elmúlt időszakban évről-évre a második vonalban futballozó, utoljára a Ceglédet erősítő Dóczi Szabolcs, a szlovákiai másodosztályú Rimaszombattól érkező Köböl Máté, illetve az ősz folyamán gyakorlatilag az SBTC-t egymaga a hátán vivő Tarlósi Milán.

A felsoroltakon kívül próbázók is részt vettek a foglalkozáson: Kiprich Dávid a jelenleg az NB III Nyugati divíziójának második helyén álló Videoton II-től, Szekér Dávidot Csákvárról, míg Balogh Balázs Vácról készül csapatunkkal, rajtuk kívül a Balla Dániel, Lehoczki Ákos duó sorsa a későbbiekben fog eldőlni, a felsoroltakhoz pár nap múlva még a brazil Lucas Ewen is csatlakozik.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
A selejt bosszúja
KERINGER ZSOLT
„Kapitányváltás”
TABELLA - KELET
1Monori SE34
2Salgótarján29
3ESMTK27
4Tiszafüredi VSE23
5MTK Budapest II22
6Putnok FC21
7Nyírbátori FC20
8Termálfürdő Tiszaújváros17
9Cigánd SE17
10Balassagyarmati VSE16
11Gyöngyösi AK16
12Füzesgyarmati SK15
13Jászberényi FC15
14Debreceni EAC14
15DVTK II12
16Tállya KSE10
TABELLA - KÖZÉP
1Duna Aszfalt VSE32
2PMFC31
3Dunaújváros31
4SZEOL SC28
5FC Dabas27
6Iváncsa KSE26
7Szentlőrinc SE20
8Paksi FC II20
9Szekszárdi UFC19
10Rákosmente KSK18
11Kozármisleny FC17
12Budapest Honvéd-MFA II11
13Mórahalom VSE11
14Hódmezővásárhelyi FC11
15Vecsési FC7
16M-Foci KFT6
TABELLA - NYUGAT
1FC Ajka30
2Kaposvári Rákóczi FC29
3Érdi VSE29
4Pápai Perutz FC25
5Videoton FC II25
6Tarr Amdráshida SC22
7Dunaharaszti MTK22
8Csepel FC21
9Puskás Akadémia FC II20
10BKV Előre19
11III. Ker. TVE18
12Pénzügyőr SE17
13VLS Veszprém13
14THSE-Szabadkikötő11
15Gyirmót FC Győr II8
16Csornai SE7
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!