nb1.hu

Sikeres edzői vizsgát tettek a PMFC labdarúgói

Pécs - Két játékos is sikerrel vette az akadályt.

A téli pihenőt kihasználva a PMFC két húzóembere, Horváth Adrián és Koller Krisztián szabadidejük jó részét nagyon hasznosan arra szánták, hogy képezzék magukat és ismét az iskolapadba üljenek – adta hírül a pmfc.hu. Mindkét rutinos labdarúgónk felvételt nyert az MLSZ Grassroots C edzőképző tanfolyamra.
 
A felvételi egyik alapkövetelménye volt, hogy rendelkezzenek legalább félszáz lejátszott első osztályú bajnoki mérkőzéssel. Ez focistáink esetében adva volt, így aztán decemberben neki is vágtak az ötnapos gyorstalpalónak, amely során különböző előadások formájában szívhatták magukba a kellő tudásmennyiséget.
 
– A január eleji vizsga első részén az elméleti, így főleg a biológiai és a pszichológiai követelményekből kellett számot adnunk – árulta el a PMFC csapatkapitánya, Horváth Adrián. – A fárasztó félév után kicsit nehezen vettem rá magam a tanulásra, de megérte. A gyakorlati rész már jobban feküdt, tételként a 2:2 elleni játékot húztam. Örülök, hogy sikerült elvégeznem a tanfolyamot.
 
Horváth Adrián mellett Koller Krisztián is eredményes vizsgát tett, ám hivatalos diplomaátadójukra még várniuk kell egy kicsit. Addig is jó tudni, hogy mindkét labdarúgónk rendelkezik már egy olyan alappal, amelyre akár a későbbiekbe építhetnek. Ki tudja, talán majd pályafutásuk végeztével az ő kezeik között nevelődhetnek ki a jövő PMFC-s tehetségei.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC