nb1.hu

Putnokról szerzett új kapust a Jászberény

Sérült hálóőrük kellett gyorsan pótolni.

A Jászberényi FC hálóőre, Menczeles Iván kezét az őszi idény hajrájábn műteni kellet, de úgy volt, január első napjaira már leveszik gipszét, azonban most kiderült, akár három hónapot is igénybe vehet teljes felépülése. Ebből kifolyólag gyorsan új kapus után kellett néznie a Jászság fővárosában. Hamar meg is találták az új jelöltet, akit már be is jelentettek. A Putnok gárdájától Fülöp Gergő érkezik Huszák Géza legénységéhez. Íme a klub beszámolója.
 
"Jó és rossz hír is érkezett csapatunk háza tájáról az elmúlt huszonnégy órában. Kapusunk, Menczeles Iván kezét még az őszi idény hajrájában, az utolsó forduló előtt műteni kellett. Az elsődleges orvosi jelentések alapján úgy készült szakmai stábunk, hogy január második felében már bekapcsolódhat a közös munkába. Nos, sajnos a gyógyulási folyamat elhúzódik …
 
Ugyan január első napjaira tervezték az orvosok, hogy leveszik a gipszet Iván kezéről, ám ezt később kénytelenek voltak február 4-ig eltolni. Tegnap aztán kiderült, bár hétfőtől nem kell gipszet hordania hálóőrünknek, a továbbiakban is rögzítőkötésre kötelezték, s még legalább két, három hónap, míg teljesen felépül sérüléséből.
 
Iván várható felépülésének ismeretében, illetve Miski Zoltán betegsége miatt sürgősen kapus után kellett néznünk, s hál’ istennek gyorsan sikerült is megoldást találnunk – tájékoztatta honlapunkat klubunk elnöke, dr. Gottdiener Lajos. – Mindenben megegyeztünk Fülöp Gergővel, illetve klubjával, a Putnok együttesével, így a Borsodból érkező portás holnaptól már Huszák Géza edző irányításával készül a tavaszi idényre.
 
A 24 éves Fülöp Gergő az őszi idény mind a tizenhat bajnoki mérkőzésén kezdőként állt a putnoki kapuba. Utánpótlás korában megfordult a Debrecen, a Puskás Akadémia és a Videoton együttesében, míg felnőttként őrizte a Nyírbátor, a Kazincbarcika és az RKSK hálóját.
 
Csapatunkhoz kapcsolódó hír még, hogy meggyógyult arcüreg-gyulladásából Miski Zoltán, így két felnőtt kapussal utazhat csapatunk a holnapi, hatvani felkészülési mérkőzésre."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC