NB1 logó
NB2 logó
EURO 2016

Pisont kendőzetlenül, őszintén: a Bozsik a Honvéd II-é!

Nagy Benjámin - 2018. október 20. szombat 09:29
Nagy derbire készülnek hétvégén.

 

Vasárnap a Honvéd II a Kecskemétet látja vendégül az NB III-ban. A találkozót megelőzően a hazaiak edzője, Pisont István latolgatta a jelenlegi helyzetet és az esélyeket.

 

„Elindult egy sorozatunk a csepeli pályán, ami nem nagyon jött be, ez látszott is az eredményeken. Nagyon az elején jártunk a csapatépítésnek, ráadásul rögtön erős és rutinos ellenfelekkel találkoztunk, ahol még kijött a rutintalanságunk. A körülmények sem voltak megfelelőek, így menet közben kértük, hogy visszatérhessünk a Bozsik Stadionba, ami nekünk a hazai várunk tulajdonképpen, tavaly is mindig itthon játszottunk, itt érzik otthon magukat a játékosok is. Nem is a búcsú az, ami foglalkoztat minket, az előzmények tükrében örülünk annak, hogy egy jó pályán, egy szép stadionban, NBIII-hoz méltó körülmények közt szerepelhetünk, illetve tudjuk játszani a saját játékunkat. Reménykedve várjuk a Kecskemét elleni meccset is, mert jó formában vagyunk, eredményesen szerepelünk, jól is játszunk, tehát elkaptuk a fonalat. Nyerni szeretnénk hazai pályán, de azt nagyon jól tudjuk, hogy figyelni kell, a KTE-t egy jó ellenfélnek tartom. Takács Krisztofer például annak idején még játékosom volt az korosztályos válogatottban, de több rutinos futballista is szerepel a keretben. Fel van adva tehát a lecke, bízom benne, hogy egy kulturált és jó meccset tudunk játszani, mely után győztesen hagyhatjuk el a pályát.”

LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 11. 16. 19:06

Supka helyettese jó meccset értékelhetett

Erős hetük volt a kispestieknek.
2018. 11. 16. 19:01

Pogba kezdett, a Fradi nyert, Rebrov értékelt - videó

Edzőmeccse volt a listavezetőnek.
2018. 11. 16. 16:33

Bekő vs. Fernando

Elmondták a frankót.
2018. 11. 16. 16:06

Szanyó eléggé megérezte – videó

Bízott az ifjú titánban is.
2018. 11. 16. 15:36

Budai Rangadó: Buzsákyék is hangolódnak

Hatalmas az érdeklődés a meccs iránt.
2018. 11. 16. 15:00

Lehet, hogy nem férnek be a nézők majd a Budai Rangadóra

Meséltek a legendák.
2018. 11. 16. 18:48

9 gól volt a ma 130 éves MTK meccsén

Vass Patrik 3 gólpasszt osztott ki.
2018. 11. 16. 17:08

Nagy Ádám és Kleinheisler is elszédült – videó

Méghozzá tizenegyesek miatt.
2018. 11. 16. 16:56

Pogba kezdett a Fradiban

Négygólos edzőmeccsük volt a zöld-fehéreknek.
2018. 11. 16. 16:50

Átadták a DAC akadémiáját - videók, fotók

Impozáns létesítmény készült el.
2018. 11. 16. 13:51

Győzelemmel debütált a Vasasnál Szanyó Károly!

Ráadásul idegenben nyertek.
2018. 11. 16. 13:47

Balmaz-DVTK rangadó volt ma

Jó alapot szolgáltathat nekik a következőkre.
2018. 11. 16. 12:04

Megvan, ki irányítja hétvégén az edzőt váltó Jászberényt

Gondoskodtak a pótlásról.
2018. 11. 16. 11:58

Óriási rangadóval zárják az őszt

Fontos, hatpontos mérkőzés lesz.
2018. 11. 16. 16:16

Belülről mutatjuk az épülő Puskás Ferenc Stadiont - videó

Méghozzá Király Gábor segítségével.
2018. 11. 16. 15:55

Rossi és Pátkai is visszatér

Friss hírek a válogatottról.
2018. 11. 16. 15:44

Szoboszlai újra varázsolt, intéztük az olaszokat

Ráadásul emberhátrányban.
2018. 11. 16. 14:40

Ahol már nem számít az új Fradi-játékos neve

Elárulta, mik az erősségei.
2018. 11. 16. 14:10

Két NB I-es bajnoki időpontja is változott!

Nagyon fontos csúsztatások.
2018. 11. 16. 13:58

Gálafotó: így pózolnak együtt a 130 éves MTK nagyjai

Nem akármilyen rendeztek!
2018. 11. 16. 12:59

Duplázója parádéjával nyert ismét a Haladás

Tartják a formát!
2018. 11. 16. 12:50

Megvan, mikor adják át a Honvéd új utánpótlás-központját

Kap-e szobrot Hemingway?
2018. 11. 16. 11:54

Óriási meglepetés: belga válogatottat igazolt a Fradi!

Váratlan szerzemény!
2018. 11. 16. 10:11

Megműtötték a Puskás Akadémia játékosát

A Fradi ellen sérült meg.
2018. 11. 16. 09:57

Böde elárulta, milyen volt ismét válogatott mezben

Dibusz a parádéjáról beszélt.
2018. 11. 16. 08:43

Bámulatos helyre került Dzsudzsák az észt meccs után

Ráadásul plusz érdekesség is fűződik ehhez!
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Szolnoki MÁV FC32
2ESMTK30
3Füzesgyarmati SK26
4Sényő-Carnifex FC26
5Jászberényi FC25
6Putnok FC23
7Debreceni EAC21
8Nyírbátori FC21
9Eger SE20
10Tállya KSE19
11Termálfürdő Tiszaújváros16
12Sajóbábony VSE14
13Gyöngyösi AK13
14SBTC10
15Cigánd SE7
16DVTK II7
TABELLA - KÖZÉP
1Szentlőrinc SE36
2Szeged-Grosics Akadémia27
3SZEOL SC26
4Budapest Honvéd-MFA II23
5Dunaújváros21
6Kozármisleny FC21
7Iváncsa KSE18
8Taksony SE18
9FC Dabas18
10Rákosmente KSK16
11Kecskeméti TE16
12Szekszárdi UFC15
13Makó FC15
14PMFC15
15Paksi FC II10
16Hódmezővásárhelyi FC8
TABELLA - NYUGAT
1FC Ajka38
2Érdi VSE28
3Komárom VSE25
4III. Ker. TVE22
5Pápai Perutz FC21
6Ménfőcsanak ESK20
7THSE-Szabadkikötő18
8Puskás Akadémia FC II18
9FC Nagykanizsa17
10Csepel FC16
11MOL Vidi FC II16
12BKV Előre16
13Sárvár FC16
14Tarr Andráshida SC14
15Pénzügyőr SE11
16Dunaharaszti MTK11
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!