nb1.hu

Pihenő után fogadják Keneseiék a másodikat

Budapest – Óbudára látogat a hétvégén az Érd.

A Tatabánya kizárása miatt a Kerület a múlt héten nem lépett pályára, így volt egy kis idő rendezni a soraikat és rákészülni a 2. helyezett Érd érkezésére – írta az óbudaiak honlapja.

 

„A vendégeink 21 győzelem mellett 2 döntetlent és 5 vereséget számlálnak, a gólarányuk 60:28, ez a második legtöbb lőtt és a harmadik legkevesebb kapott találat a mezőnyben. Az Érd egy kisebb holt térben helyezkedik el jelenleg, már ami a pontszámokat illeti, mert 7 ponttal vezet előttük a Győr, és 10 egységgel van lemaradva mögöttük a Kaposvár. Az Érd az öt vereségéből hármat tavasszal szenvedett el, az Ajka, a Győr és a Csorna volt képes mindhárom pontot megtartani ellenük, de hogy nem legyőzhetetlen az egyébként nyilvánvalóan jó játékosokból álló ellenfelünk, azt már a mi csapatunk is bebizonyította ősszel. Nálunk Katona Máté az Andráshida ellen begyűjtötte az 5. sárga lapját, így ő nem léphet pályára a szombaton 17:30-kor kezdődő találkozón.”

Kenesei Krisztián visszatért az MTK-hoz – NB3.hu

Kenesei visszatért az MTK-hoz

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC