nb1.hu

Példaértékű, példa nélküli jegyárak lesznek Salgótarjánban

Salgótarján - A nőknek, férfiaknak, diákoknak egyaránt ugyanannyit kell fizetni a belépőért.

A salgótarjáni származású Vágó Attila által vezetett STC augusztus 6-án (szombaton), 17.30-tól a Kazincbarcika elleni hazai bajnokival indítja el az új szezont.

 

A Szojka Ferenc Stadionban sorra kerülő mérkőzésre több akcióval készül klub: régió nehéz anyagi helyzetére való tekintettel, a találkozóra szóló belépők egységesen (nőknek, férfiaknak, diákoknak egyaránt), mindössze 300 forintba fognak kerülni. Ez a minimális díjazás példa nélküli az NB-s vérkeringésben, az STC viszont mindenképpen szeretné, ha megmaradna nézőszámuk, illetve ezzel a jelképes összeggel áll a klub az MLSZ kezdeményezése mellé, miszerint minél komolyabb érdeklődés mellett népszerűsítse a focit – olvasható a stcsalgotarjan.hu.

 

Az összecsapást megelőzően egy, a régi idők salgótarjáni klasszisait felvonultató SESE-Somos öregfiúk barátságos meccs kerül megrendezésre a pályán, míg a gyermekek ingyenesen igénybe vehető ugrálóváron szórakozhatnak. A klub bízzik benne, hogy a tavalyi idénynyitóhoz hasonlóan ismét szépszámú nézősereg látogat majd ki a rajtra, hiszen egy izgalmas, rangadónak beillő párbajra van.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC