nb1.hu

Pápa királyt adott

Pápa - 20 alkalommal nem ismert irgalmat.

Az NB III-as labdarúgó bajnokságtól már biztosan búcsúzó Gyirmót II. ellen zárta a 2017/2018.évi NB III-as labdarúgó bajnokságot a Perutz FC. Marton Miklós nyolcadik helyezett csapata úgy készült a gyirmóti mérkőzésre, hogy tavasszal idegenben a sárga-kékek még pont nélkül álltak. Volt miért visszavágni a Győr-Moson-Sopron megyeieknek, hiszen novemberben pont ellenük szakadt meg a nyolc találkozó óta tartó veretlenségi sorozatuk. A Perutz a Szigeti – Bohner, Császár, Kozma, Böröczky – Somogyi, Baldauf, Horváth T., Farkas, Szabó Zs. – Szedlacsek kezdővel igyekezett elcsípni a hetedik helyet – jelentette a papa-ma.hu.
 
Az összecsapás első említésre méltó eseménye egy kiállítás volt, a 34. percben Tiba Leventét küldte le a játékvezető, miután gólhelyzetben kilépő játékossal szemben szabálytalankodott. Az emberhátrány ellenére két perccel később megszerezte a vezetést a Gyirmót, Csongrádi egy védelmi bizonytalanságot kihasználva emelt a pápai kapuba 1-0. Szünet után tíz perc alatt két átlövésből fordított a Pápa, előbb Szabó Zsolt, majd Szedlacsek Balázs köszönt be. A 78. minutumban kilenc emberre fogyatkoztak a sárga-kékek, miután Kovács-Galavics megint egy kapura törő pápai labdarúgót szerelt szabálytalanul. A kettős emberelőnyt a 82. percben érvényesítették a vendégek, egy begyakorolt szögletvariáció végén Császár passzolt közelről a hálóba, kialakítva a 3-1-es végeredményt. A Perutz idei első idegenbeli sikerével megszerezte a hetedik helyet, Szabó Zsolt 20 lőtt találatának köszönhetően pedig a gólkirályi cím is Pápára került. A bajnokságot a Kaposvár nyerte. 
 

Gyirmót II. – Perutz FC 1-3 (1-0)
Gsz.: Csongrádi ill. Szabó Zs., Szedlacsek, Császár
Gyirmót II.: Vass – Nagy B., Kovács-Galavics, Tiba, Szabó Á. (Orbán 59), Csongrádi, Tóth L. (Gál 50), Horváth R., Burányi, Bedi, Horváth D. (Éri 75), vezetőedző: Nagy László. 
Perutz FC: Szigeti – Bohner, Császár, Kozma, Böröczky (Udvardi 85)- Somogyi, Baldauf, Horváth T. (Jurik 46), Farkas, Szabó Zs. – Szedlacsek (Iványi 67), vezetőedző: Marton Miklós.
 
Marton Miklós: Nem játszottunk rosszul már az első játékrészben sem, igaz volt már ennél jobb félidőnk is. A folytatásra viszont úgy jöttünk ki, ahogy kellett, tudatos játékot láttam a fiúktól és kihasználva a kettős emberelőnyt magabiztos győzelmet arattunk. Igaz ránk a közmondás, miszerint jobb később, mint soha, az utolsó fordulóban végre megszakadt az idegenbeli pontnélküliségünk. Gratulálok a csapatnak a szezonhoz, Szabó Zsoltnak pedig a gólkirályi címhez. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC