nb1.hu

Öten hiányoztak, visszavágtak, élre álltak

Kiharcolták a győzelmet!

NB III, Nyugati csoport, 2. forduló
THSE-Szabadkikötő–Érdi VSE 1–2 (1–1)
Szabadkikötő, 180 néző. V: Borbás (Török, Kurinka)
THSE: Csontos – Liska, Révész, Kmetykó, Szabó M. – Kondor (Tóth Sz., 76.), Péter A. (Gál T., 67.) – Bánhidi, Pokó, Gere – Wágner (Tóth H., 60.)
Vezetőedző: Strebek Marcell
Érdi VSE: Kertész F. – Kalmár, Bozsoki, Csiszár, Pintér N. – Koós, Pallagi, Melczer – Balázsovics (Kónya, 64.), Mojzer (Ebedli, 93.), Kelemen P. (Pintér O., 91.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Wágner (10.), ill. Melczer (39. – tizenegyesből), Mojzer (46.)
 
 
Visszavágott a tavaszi fiaskóért az Érdi VSE a THSE-Szabadkikötőnek. Limperger Zsolt együttese hátrányból fordítva győzött 2–1-re az NB III Nyugati csoportjának második fordulójában.
 
Öt játékosát is nélkülöznie kellett az Érdi VSE-nek a THSE elleni idegenbeli mérkőzésen, ennek ellenére ígéretesen, nyugodtan, sok lehetőséggel kezdett a vendég csapat. A vezetést mégis a házigazda szerezte meg, szinte a semmiből. A Tintahalak az érdi kapuig először a tizedik percben jutottak el, s a baloldali lapos beadásra Wágner Richárd jól érkezett, lövésébe Kertész Ferenc ugyan még beleért, de hárítani már nem tudott (1–0).
 
A folytatásban azonban továbbra is inkább az érdiek akarata érvényesült, de a sok hiba miatt igazán nagy lehetőséget nem tudtak kidolgozni Melczer Vilmosék. Mégis összejött az egyenlítés, hiszen nem sokkal a szünet előtt Mojzer György a nyitómérkőzéshez hasonlóan tizenegyest harcolt ki. Ezt pedig Melczer a jobb kapufa érintésével váltotta gólra (1–1).
A fordulás után nem kellett sokat várni az érdiek vezető találatára sem. Kelemen Patrik a jobbszélen harcolt ki szabadrúgást, melyet Melczer tekert középre, Mojzer György pedig a kapust megelőzve bólintott az üres kapuba (1–2).
A hajrában mindkét együttesnek meg voltak a lehetőségei, de egyik fél sem tudta kihasználni ezeket, így az Érdi VSE a MOL Vidi FC II elleni szezonnyitóhoz hasonlóan a THSE-Szabadkikötő ellen is 2–1-re győzött.
 
„Úgy gondolom, hogy előrébb léptünk a múlt héthez képest, a lehetőségeinkhez képest kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, de látszik, hogy az Érd egy jó képességű csapat. Van egy kis hiányérzetem, de ebből a mérkőzésből tudunk táplálkozni a jövőben” – értékelt Strebek Marcell, a THSE mestere.
 
„Sajnos továbbra sem volt folyamatos a játék. Korántsem azt nyújtottuk, mint amit valójában tud a csapat, de a három pontot megérdemeltük. Kaptunk egy „limonádégólt” az elején. Aztán igaz, hogy nem volt sok helyzetünk, de talán picivel többet tettünk a három pontért” – nyilatkozta Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.
Mojzer György remekül debütált az Érdi VSE-ben, a MOL Vidi FC II elleni meccshez hasonlóan ismét tizenegyest harcolt ki, majd első gólját is megszerezte.
 
„A mai mérkőzésből nem szabad kiindulni a játék alapján, csak a győzelemből szabad építkezni. Nem feküdt nekünk ez a pálya, kicsi volt, dadogós és ez a mi játékunknak nem fekszik, de örülök, hogy két meccsen két büntetőt tudtam kiharcolni és gólt is lőttem.” – értékelt Mojzer György.
 
Az Érdi VSE legközelebb ismét idegenben játszik, amikor augusztus 18-án, 17 órakor a Csepel FC vendége lesz. Ezt követően 25-én, ugyancsak 17 órától a BKV Előrét látja vendégül.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC