nb1.hu

Négy játékos távozik a PMFC-től

Pécs – Jelentős változások a volt NB I-es fellegvárnál.

Grabarics Máté, Havasi Dániel, Horvát Gábor és Schmidt Zsolt sem a PMFC-ben folytatja pályafutását.
 
Ahogy arra Márton Gábor is utalt a csapat első edzésén a pécsiek hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában, lesznek változások a PMFC keretében. Bár Frank Richárd már jó ideje NB III-as csapattal edz, az első hivatalos játékosmozgásokat a távozó rovatba jegyezhetjük fel.
 
A játékosok közül a 20 éves pécsi, Horvát Gábor erősítette legrégebb óta a mecsekieket, hiszen ő PMFC-nevelés. Az idei szezonban ötször kezdett és hatszor szállt be csereként, gólt nem szerzett. Első felnőtt évadja az előző volt, amikor 27-szer kezdőként és kétszer a padról beküldve két alkalommal volt eredményes. A piros-feketék között játszott egy Magyar Kupa- és három Ligakupa-találkozón is, tagja volt a megyei és a régiós válogatottnak is.
 
A mohácsi nevelésű, 26 éves Schmidt Zsolt Kozármislenyből érkezve az előző megye I-es versenyrendszerben csak egy találattal maradt le a gólkirályi címről, 29 góljával azonban így sem kell szégyenkeznie. Ezeket 27 kezdőként és három csereként játszott meccsen szerezte. Idén, az NB III-ban tízszer futott ki a gyepre a kezdő sípszót megelőzően, míg ötször beállva próbált segíteni a csapaton. Ezeken a találkozókon egyszer volt eredményes.
 
A nagyatádi születésű Grabarics Máté a Kaposvári Rákócziban futballozott sokáig, majd egyetemi tanulmányai miatt költözött Pécsre. A még mindig csak 19 esztendős futballista az előző évadban eredetileg az U19-es csapathoz érkezett, de Márton Gábor lehetőséget adott neki a megye I-es csapatban is, egyszer kezdőként, háromszor pedig csereként. A harmadosztályban egyszer volt a kezdőcsapat tagja, négyszer pedig a padról beszállva igyekezett segíteni a csapaton.
 
A 21 éves, pécsi születési Havasi Dániel nyáron tért vissza a PMFC-hez felcsúti, kozármislenyi, MTK-s, székesfehérvári, majd dunaújvárosi kitérője után. Ebben a szezonban, sérülésektől is hátráltatva, ötször kezdhetett és négyszer játszott csereként, az ellenfelek kapuját háromszor vette be.
 
Horvát Gábor, Grabarics Máté és Havasi Dániel egyaránt sok sikert kívánt a PMFC-nek a továbbiakban. Ehhez Schmidt Zsolt annyit tett hozzá: köszöni a szurkolóknak, hogy a nehezebb időkben is kitartottak a csapat mellett. Kívánja, hogy a klub jusson vissza méltó helyére.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC