nb1.hu

MK: A korábbi Vidi-játékos gólt lőne a PMFC színeiben volt csapatának

Pécs – Havasi Dániel: „Nem fogjuk könnyen adni magunkat.”

A Márton Gábor vezette NB III-as pécsiek ezúttal Magyar Kupa-mérkőzésen a Stadion utcában látják vendégül a Henning Berg trenírozta élvonalbeli Videotont. A rangos összecsapás a két klub közös megegyezése alapján nézőbarát időpontban, szeptember 14-én, szerdán 18:00-kor kezdődik, így pécsi klub reményei szerint mindenki időben kiér majd az újmecsekaljai stadionba.

 

A PMFC játékosa, Havasi Dániel, aki a Videoton II-ben is megfordult, szeretne gólt lőni a székesfehérvári gárdának.

 

„Nem tudom, hogy milyen összeállításban küld minket pályára Márton Gábor, ugyanis nekünk az első a bajnokság. Biztos vagyok benne, hogy olyan játékosok is szerepet fognak kapni, akik eddig kevesebbet játszottak. Ennek ellenére nem fogjuk könnyen adni magunkat, remélem, hogy a Vidinek nem lesz könnyű dolga. Személy szerint azon leszek, hogy gólt lőjek nekik– árulta el Havasi a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

 

A belépőjegyek ára egységesen 500 forint, 14 év alatt, illetve 65 felett pedig ingyenesen tekinthető meg a találkozó.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC