nb1.hu

Magabiztos játékkal tartotta otthon a pontokat a Kazincbarcika

Kazincbarcika – A korai kiállítás végleg megpecsételte az RKSK sorsát

Az NB III Keleti csoportjának 4. fordulójában a Rákosmente látogatott az egyik bajnokaspiránsként is számon tartott Kazincbarcika otthonába. A hazaiak magabiztos 3–1-es győzelmet ünnepelhettek a több, mint egy órán át emberhátrányban játszó RKSK ellen.

 

Koleszár György (Kazincbarcika) szakmai igazgató értékelése a kazincbarcikai honlap tudósítása alapján:

 

– Tízperces tapogatózás után sikerült fölényt kiharcolnunk, amely nemcsak labdabirtoklásban, hanem gólokban is megmutatkozott. Kellően agresszívek voltunk labdaszerzésben, helyzeteket alakítottunk ki, így azt gondolom, a félidei eredmény mindenképpen reális volt. A második félidő első félórájában is rendben voltunk, jól ment a játék, újabb találatot sikerült szereznünk, azonban a kapott gól megzavarta a csapatot, ezt követően felváltva forogtak veszélybe a kapuk, és ellenfelünkhöz hasonlóan több ziccert elhibáztunk. A cserék ezúttal sajnos nem tudtak hozzátenni a csapatjátékhoz annyit, mint amit vártam tőlük.

Koleszár György szakmai igazgató elárulta, hogy a  csapat a héten öt napot edz majd keddtől szombatig, vasárnap  pedig következik a Diósgyőr elleni mérkőzés.

– A felkészülés során egyszer már találkoztunk velük, de abból a meccsből nem lehet semmilyen következtetést levonni. A játékosaim a fizikai terhelés maximumán voltak, fáradtan mozogtak, a vasárnapi egy egészen más mérkőzés lesz. A piros-fehérek egyébként a harmadik fordulóban odahaza 2-2-es döntetlent játszottak az RKSK-val úgy, hogy az egyenlítő találatot a hosszabbításban szerezték meg. A bajnokság eddigi fordulóiból az már mindenképpen látható, hogy több azonos képességű csapat küzd a dobogóért, a körbeverések – amelyekből már idáig is kaphattunk ízelítőt – alapvetően meghatározzák majd a helyezéseket.

 

NB III Keleti csoport, 4. forduló

 

Kazincbarcika–Rákosmente 3–1 (2–0)

G.: Farkas (19., 45.), Turcsik (60.), ill. Bárányos (79.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC