nb1.hu

Limperger egyelőre nem ünnepel

Érd - Revansvágy fűti az érdieket a Puskás Akadémia ellen.

Az ezüstérmes Érdi VSE  a vasárnap délután 18 órakor kezdődő Puskás Akadémia FC II elleni mérkőzéssel fejezi be az NB III Nyugati csoportjának 2016/2017-es évadát, amely után megkapja az ezüstérmeket is.

 

Már a 31. körben, a III. kerületi TVE elleni meccs megnyerése után biztossá vált, hogy legalább ezüstérmesként végeznek a bajnokságban, majd egy héttel később a Videoton FC II ellen kiütéses győzelem ellenére eldőlt, hogy az ETO FC Győr mögött csak a másodikak lesznek a bajnokságban. Talán ennek is tudható be, hogy a múlt héten tartalékos csapattal kikaptak a búcsúzó Komáromtól.

 

Azonban az utolsó fordulóban a Puskás Akadémia FC II ellen fűti a csapatot a revánsvágy, hiszen az érdiek a papíron utolsó őszi meccsen, Felcsúton 21-es vereséget szenvedett. Akkor Hudák Martin góljával került előnybe a házigazda, majd nem sokkal később Melczer Vilmos egyenlített, de a fordulás után Hudák ismét eredményes volt.

 

Részletes esélylatolgatás: Ki esik ki, ki marad benn? – NB3.hu

Vasárnap minden eldől

 


Ez nem ünneplés. Nagyon jó egyéni képességű játékosokkal játszunk, jóval erősebbek, mint a Komárom. Bízom benne, hogy nem fogunk aludni.” foglalta össze várakozásait Limperger Zsolt, aki hozzátette, a csapatnak revánsot kell vennie a felcsúti vereségért.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC