nb1.hu

Leggyengébb játékát mutatta be az egyetlen veretlen – reakció

Méghozzá a megyei rangadón.

Még mindig az Ajka az egyetlen veretlen csapat az NB-s bajnokságokban. Ám a gárda bemutatta az eddig leggyengébb játékát azon a mérkőzésen, melyen 3-0-ra verte a megyei rivális Pápát hazai pályán. A negatív kritikát nem honlapunk találta ki, hanem maga Schindler Szabolcs, az ajkaiak vezetőedzője fogalmazta meg a mérkőzésről adott elemzésében.
 
Schindler azért is állíthatta mindezt, mert a találkozó döntő részében emberelőnyben futballoztak. Az ajkai honlap ugyanis azt jelentette, hogy „a 17. percben 17 méterről végezhettünk el szabadrúgást, a labda mögé Nagy K. állt, akinek lövését a sorfalban álló Dóczi kézzel hárította, így Derdák tizenegyest ítélt, míg a pápai védőt kiállította. A büntetőt Nagy K. magabiztosan értékesítette. 1-0”
 
A harmadik gólt ráadásul a hosszabbítás pillanataiban szerezték meg.
 
Schindler a következőket mondta a lefújás után: „A szezon legrosszabb játékával rúgtunk három gólt. Úgy gondolom, ezek után a csapat tartozik eggyel szurkolótáborának.”
 
Az Ajka 13 ponttal vezet a második Érd előtt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC