nb1.hu

Külön köszönetet mondtak a szurkolóknak

Kaposvár – Ilyen meccseket is kell nyerni a célok eléréséhez.

Tarr Andráshida SC – Kaposvári Rákóczi FC 1-2

 

A Kaposvár tudósítását változtatás nélkül közöljük.

 

„Az ötödik fordulóban immár negyedik győzelmét ünnepelhette a Rákóczi az NB III Nyugati csoportjában. Csapatunk az első félidőben két góllal elhúzott, és az utolsó tizenöt perc izgalmai ellenére magabiztosan és megérdemelten szerezte meg a három bajnoki pontot.Jovánczai és Hujber egyaránt bevette a zalaiak kapuját, a legvégén pedig Pintér büntetőt hibázott.

 

Játékosaink jól felkészültek a soros ellenfélből, így nem érte őket meglepetés az ideálisnak nem nevezhető pályán. Csapatunk kézbe vette az irányítást, és a 28. percben megszerezte a vezetést: Vadas beadása után Jovánczai talált a kapuba (0-1). Tíz perccel később megduplázta előnyét a Rákóczi: ezúttal Hadaró adta a gólpasszt, Hujber pedig a lehetőség értékesítésében jeleskedett (0-2).

 

Alig telt el tíz perc a második félidőből, amikor a fiúk végleg eldönthették volna a győzelem sorsát, de Házi Bence kihagyta a ziccert. A hazaiak a 76. percben szépíteni tudtak Horváth D. révén, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hajrában mindent egy lapra tettek fel, és nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért. A mieink azonban nem ijedtek meg, uralták a meccset a végén is, ráadásul Kollega buktatása után még büntetőt is rúghattak, de Pintér A. lövését hárította Horváth kapus.

 

A látottak alapján a Rákóczi megérdemelten nyert az időnként durván futballozó Andráshida otthonában, így öt forduló után 13 ponttal várhatjuk a folytatást. A következő ellenfelünk a Tatabánya lesz hazai pályán, még mindig a stadionban.

 

Házi László: – Gratulálok a fiúknak az értékes idegenbeli győzelemhez. Az elképzeléseink szerint alakult a mérkőzés, és ha nem is nyújtottunk kiemelkedő teljesítményt, rászolgáltunk a bajnoki pontokra. A hétközi igazolásaink közül Nagy és Ludánszki is pályára lépett, a sérülése után visszatérő Kollega pedig egy tizenegyes kiharcolásával tűnt ki. Ha el akarjuk érni a kitűzött céljainkat, ezeket a meccseket meg kell nyerni. Az Andráshida kellemetlen ellenfél, de sikerült felülkerekednünk. Külön köszönet azoknak a szurkolóknak, akik elkísérték a csapatot idegenbe, és előbb buzdították, majd meg is ünnepelték a társaságot.

 

Tarr Andráshida SC – Kaposvári Rákóczi FC 1-2

Andráshida. V.: Kovács G. (Király, Nagy V.)

Andráshida: Horváth M. – Horváth T. (Ferencz, 87.), Baráth, Kalamár, Pesti – Szegleti, Varga M. (Vittman, 57.)  – Horváth D., Kovács L. (Marsai, 69.), Balla – Tóth L. Vezetőedző: Dobos Sándor

Rákóczi FC: Somodi – Vadas (Nagy J., 46.), Lakatos G., Havas, Hadaró  – Nagy K., Pintér A. – Hampuk (Kollega (55.), Jovánczai (Ludánszki, 79.), Házi B. – Hujber. Vezetőedző: Házi László

Gólszerzők: Horváth D. (76.), illetve Jovánczai (28.), Hujber (38.)

Sárga lap: Varga M. (34.), Kovács L. (43.), Szegleti (68.), illetve Vadas (31.), Kollega (94.)

Kiállítva: Pesti (93.)”

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC