nb1.hu

Komoly célt fogalmaztak meg a debreceniek

Újoncot fogadnak a cívisvárosiak.

A deac.hu cikkét változtatás nélkül közöljük. 
 
Az újonc Eger ellen gyarapíthatja a pontjai számát a DEAC. Csapatunk hazai pályán látja vendégül az előző szezonban még a megye I-ben szereplő Heves megyeieket, a bajnoki vasárnap 15.30-kor kezdődik.
 
Hat fordulót követően az egriek tíz egységgel rendelkeznek, míg Sáfár László legénysége öt ponttal gazdagodott. Az Eger házon kívül eddig két ütközetet vívott a Keleti csoport idei kiírásában: a Nyírbátort 1–0-ra verte, míg a Gyöngyös otthonában 1–1-es döntetlent ért el. A DEAC számára az előző heti füzesgyarmati „kiruccanás” nem sikerült jól, hiszen 1–0-s vereséggel végződött.  
 
„Hiába az újoncot fogadjuk, nem becsülhetjük le az Egert, hiszen rutinos játékosokat is felvonultat. A bajnokságot sem megilletődötten kezdték, a múlt héten a Jászberényt is felülmúlták. Nehéz meccsre számítok, a tabellán is előttünk állnak, ennek ellenére a győzelemre fogunk játszani. A legutóbbi hétvégén a Füzesgyarmat főleg az első félidőben sok komoly helyzetet alakított ki ellenünk. A szünet után valamelyest javult a játékunk, de az ellenfél sem lassított, veszélyes kontrákkal próbálta növelni az előnyét. Nem így terveztük azt az összecsapást, ám muszáj előre néznünk, és menni kell tovább!" – adta ki az ukázt Nagy Róbert.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC