nb1.hu

Kiütötte szlovén ellenfelét a Puskás!

Már az első félidőben komoly előnyre tettek szert a felcsútiak.

NK Ljutomer – PAFC II 0–6 (0–5)
Gólszerző: Ganbajar (2), Kocsis Be. (2), Magyar Mim, Magyar Zsolt
 
PAFC II: Varga Á. – Radó D., Papp M., Kovács T. – Major, Radics, Kocsis Be., Magyar, Körmendi – Mim, Ganbajar.
 
Csereként pályára: Laky, Papp K., Koch A., Gáspár, Kiszely, Sipos Z., Kocsis Ba., Vörös, Papp L.
 
Az NB III tavaszi folytatására készülő Puskás Akadémia II Lendván csapott össze a szlovén harmadosztályban érdekelt NK Ljutomer csapatával. A Fejér megyeiek már az első félidőben komoly forra tettek szert, a szünetre ötgólos előnnyel vonulhattak Visinka Ede tanítványai. 
 
A második játékrészben még egy gólt szereztek a felcsútiak. A Puskásban egyébként több U19-es játékos is szóhoz jutott. 
 
A magabiztos győzelmet követően elégedetten értékelhetett Visinka Ede vezetőedző.
 
„Nagyon gyorsan eldőlt a találkozó, hiszen már az első félidőben öt góllal vezettünk. Örülök, hogy a keretből mindenki lehetőséghez jutott egy kulturáltan futballozó gárda ellen. Elégedett vagyok a ma látottakkal, de folytatnunk kell továbbra is keményen a munkát" – fogalmazott a tréner.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC