nb1.hu

Két új Pápa-játékos is gólt szerzett

Hárman "tértek vissza" veszprémiként.

Perutz FC – VLS Veszprém 3-1 (1-0) 
Gsz.: Tóth M., Szilágyi, Szabó Zs. ill Csordás M.
 
A Perutz FC a hétközi RKSK elleni 2-1-es győzelem után a Veszprém megyei első osztályt vezető Veszprémmel találkozott. A VLS elleni találkozó már a hetedik tesztmeccse volt a pápaiaknak, akiknél pályára lépett a három új igazolás, a védő Tiba Levente, a középpályás Szilágyi Adrián valamint a támadósorban bevethető Tóth Milán. A mérkőzés külön pikantériáját az adta, hogy ellenfélként visszatért három ex-Perutz játékos, Venczel Zoltán, Domján Roland és Somogyi Richárd is – jelentette e papa-ma.hu.
 
Rozmán László: A csapat hozzáállásával és játékával is meg voltam elégedve. Főleg az első 65-70 percben azt csinálták, amit kértünk tőlük. Tudtuk, hogy a mérkőzés végéhez közeledve ki fog ütközni a fáradtság, de annak kifejezetten örülök, hogy egy nagyon kulturált, szervezett csapatot sikerült legyőznünk. Pozitívum, hogy egyre jobb teljesítményt nyújt a csapat, sokkal szervezettebbek, egységesebbek és gyorsabbak vagyunk a korábbi hetekhez képest, ezt a fordulatszámot kell megtartani a bajnokságig illetve pontosítani a játékunkat.
 
A pápai csapat utolsó felkészülési mérkőzését február 24-én, vasárnap 14:30-as kezdéssel Ménfőcsanak ellen idegenben vívja. A tavaszi szezon március 3-án 11:30-tól a III. kerület ellen idegenben folytatódik.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC