nb1.hu

Így hangol a hétvégi derbire a Salgótarján

Salgótarján - Jó formában.

 

Az stcsalgotarjan.hu beharangozóját változtatás nélkül közöljük.

"A nyolcadik fordulóban is egy jó formában lévő ellenfél keresztezi csapatunk útját. Az ESMTK ellen remek győzelmünket követően szombaton újabb erőfelmérőre készülhet zsinórban öt sikernél tartó csapatunk, a hétvége első napján a Gyöngyös otthonában lesz jelenésünk tizenhat órási kezdéssel. A harmadik vonal Keleti-csoportjának nyolcadik körben megrendezésre kerülő találkozón is kellő izgalmakra van kilátás, aktuális vetélytársunk a mögöttünk hagyott három fellépését veretlenül abszolválta, a Heves megyeiek legutóbb három-egyes arányban tudtak nyerni a Tiszafürednél. Szintén tekintélyt parancsoló az a tény, hogy a mezőny újoncának számító házigazdák ebben a szezonban még veretlenek otthonukban, így egészen biztosan kimondható, hogy ezúttal is kemény menet áll együttesünk. Az eddig elhangzottaktól függetlenül, jelenlegi szériánkban nincs mitől tartanunk, ugyan vélhetően érdemes lesz majd résen lennünk, az előző hetek folyamán látott énünket bemutatva minden sanszunk meg lehet arra, hogy megszakítsuk riválisunk eredményes periódusát, és mivel a találkozó helyszíne igen közel fekszik Salgótarjánhoz, illetve Nógrád megyéhez, reméljük, minél több érdelődő kíséri majd el gárdánkat a Kömlei Károly Sporttelepen lebonyolítandó meccsre!"

Visszavágás: nagy rangadóra készülnek Pécsen – NB3.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC