nb1.hu

Hol a helye az egyelőre hibátlan PMFC-nek az NB III-ban?

Pécs – A baranyaiak jobbszélsője halálos tempóban futballozik hétről hétre.

A PMFC villámgyors jobbszélsője, Kónya Dávid szerint a következő meccsek után kiderül, hol is a helye a baranyai együttesnek ebben az NB III-ban.

 

A PMFC három forduló óta tartó hibátlan harmadosztályú szereplésének egyik fontos láncszeme Kónya Dávid. Az eszeveszettül gyors jobbszélsővel eddig nem igazán tudták tartani a tempót a vetélytársak, aki így a szurkolók legnagyobb örömére szebbnél szebb akciókat vezetett az oldalvonal mentén. Halálos tempóját szerinte genetikájának és remek edzettségi állapotának köszönheti. Erényeit legutóbb a Méhkeréken aratott 4–0-s pécsi győzelem alkalmával is megcsillogtatta 23 esztendős futballista.

 

– Jól kezdtük a mérkőzést, ráadásul gyorsan gólt tudtunk szerezni – emlékezett vissza Kónya Dávid. – Igazság szerint a négy rúgott gólon felül lőnünk kellett volna még egy-kettőt és akkor nyugodtabban játszhattunk volna, de így is értékes győzelmet arattunk. A helyzetkihasználásunkon mindenképp javítanunk kell, továbbá fontos lenne, hogy az előny megszerzése nekünk adjon erőt és gyorsabban el tudjuk dönteni a meccseket – mondta Kónya Dávid, aki Méhkeréken megszerezte szezonbeli első gólját, ezen felül még egy büntetőt is kiharcolt.

 

– Szigetszentmiklós, Dunaújváros, FTC II – során tisztább képet kapunk arról, hol is állunk az NB III-ban – árulta el a jobbszélső a pmfc.hu-nak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC