nb1.hu

Hetekre kidőlhet a pécsi tehetség

Pécs - Bata Kristóf még az U19-es csapatban kezdte meg a szezont

Bata a szeptember 14-i Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzésen kapott először lehetőséget, majd a PMFC utolsó öt bajnokiján már kezdőként kapott helyet. A szurkolók választották meg 2016 meglepetésemberének.
 
 
„Jó érzés volt látni a végeredményt, megtisztelő, hogy így látták ezt a szurkolók. Azért lehetett így, mert próbáltam mindig jobbat és jobbat mutatni meccsről-meccsre. Úgy érzem, ez sikerült is, de tudom, hogy még lehetek jobb. Fizikálisan sokkal erősebb, gyorsabb volt a játék, mint a korosztályom mérkőzésein, de nekem is gyorsabban kellett döntenem. Leginkább ezt kellet megszoknom” – mondta Bata Kristóf a pmfc.hu-nak.
 
 
Bata egyelőre nem látgathatja a PMFC edzéseit, mivel betegséggel küzd.
 
 
„Még várnak rám vizsgálatok, egyelőre nem lehet biztosan tudni, mi a bajom. Az a gyanú, hogy benyeltem valamilyen vírust, ami sajnos szövődményekkel járhat. Könnyen lehet, hogy négy hét múlva edzhetek csak újra, amit nagyon sajnálok, mert ez nagy kihagyás. Különösen az alapozás idején jött rosszkor. Amint jobban leszek, megkeresem Kárpáti Péter edző urat és szép apránként megpróbálom felépíteni magam arra a szintre, amelyen voltam. Utána beszélhetünk a továbbfejlődésről” – adott felvilágosítást állapotáról Bata Kristóf.
 
 
Ráadásul nem ő az egyetlen a fiatalok közül, aki kidőlt a sorból. Dienes Ádám még az első edzésen szenvedett húzódást, néhány napig még biztosan nem tréningezhet Márton Gáborékkal.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC