nb1.hu

Három játékossal erősített az SZTK

Szigetszentmiklós – Korábbi FTC, Vasas és MTK futballistákkal bővült a keret.

Folyamatosan zajlanak a háttérben a tárgyalások a Szigetszentmiklós keretének megerősítésével kapcsolatban. Eddig három labdarúgóval sikerült megegyeznie a klubnak, mindannyian ismert játékosok – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

 

Vass Máté belső középpályásként szerepelt korábban a Ferencváros II-ben, a Siófokban, legutóbb pedig az RKSK-ban.

 

„A csapat játékosa, Kovács János régi ismerősöm és ő hozott össze a klub vezetőivel – mondta Vass Máté. – Gyorsan meg is egyeztünk és nagyon vártam már, hogy jöhessek és elkezdődjenek az edzések. Még sosem voltam Diósdon, de amit eddig láttam az nagyon tetszik és úgy tűnik, hogy a csapat is erős lesz. Azért választottam a Szigetszentmiklóst, mert itt komoly célokat tűztek a csapat elé, amelyek eléréséhez sokat kell majd dolgoznunk.”

 

Nem is olyan régen még az NB I-ben futballozott Rodenbücher István. A védő április 30-án a Paks színeiben pályára lépett a Diósgyőr ellen.

 

„Én is vártam már, hogy elkezdődjön a felkészülés, mert hosszú volt a szünet – árulta el a rutinos védő. – Számomra fontos volt, hogy közel legyek a Gárdonyban élő családomhoz, így a komoly célok mellett ez is amellett szólt, hogy Szigetszentmiklósra szerződjek. Az első benyomásaim szerint itt nyugodtan lehet dolgozni, hiszen rendezett a háttér és sokat dolgoznak azon, hogy erős keretünk legyen. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk együtt.”

 

Az NB II-es Szolnok játékosa volt tavasszal Fritz Attila, aki korábban a Honvéd, a Hévíz és a Vecsés labdarúgója is volt.

 

„Egyelőre friss minden, hiszen csak hétfőn kezdődött a felkészülés – fogalmazott a játékos. – Minden pozitív, csak jókat tudok mondani az első edzések után. Mindenkinek profi a gondolkodása és remek körülmények között készülünk Diósdon. Kiegyenlített bajnokságra számítok, de nemcsak a Közép-csoportban van sok hasonló képességű csapat, hanem mindhárom mezőny igen erős. Szeretném, ha sikeresek lennénk!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC