nb1.hu

Harc az NB II-ért: így várja a hétvégét a Dunaújváros

Dunaújváros - Fő a magabiztosság.

 

Dobos Barna, a Dunaújváros vezetőedzője sajtótájékoztatót tartott a hétvégi, Vecsés elleni mérkőzés előtt.

"Le a kalappal a játékosok előtt, nagy öröm és büszkeség, hogy eljutottunk idáig. Versenyben vagyunk az első helyért, ezt szeretnénk folytatni a továbbiakban is. Kialakult egy jó közösség ennek is köszönhető, hogy egyre jobban játszunk hétről hétre. A szezon elején nem volt várható, hogy így fogunk szerepelni az ősszel. Az első helyért folyó harcban ellenfeleink sokkal nagyobb költségvetésből gazdálkodnak. Nekünk az a célunk, hogy ezzel szembeszálljunk és a pályán jobb teljesítményt nyújtsunk. Egyre jobb egyéni teljesítmények vannak hétről hétre a csapatban, ami nagyban hozzájárul a sikerességünkhöz. Az elmúlt két mérkőzésen nem kaptunk gólt, ebben is előreléptünk, és ezt szeretnénk folytatni a jövőben is. Egy olyan csapathoz látogatunk a hétvégén, akik a táblázaton hátul szerepelnek. Továbbra is tartok ezektől a mérkőzésektől, idegenben játszunk egy rosszabb pályán mint a mienk, de egyértelműen a győzelem a célunk, hogy versenyben maradjunk a bajnoki címért" – idézte a klub honlapja a mestert.

Újabb edzőváltás: már harmadik mesterét fogyasztja a klub – NB3.hu

Újabb edzőváltás: már harmadik mesterét fogyasztja a klub

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC