nb1.hu

Gera Érdre igazolt

Hivatalos bejelentés.

Az Érd nb3.hu-nak küldött közleményét változtatás nélkül közöljük:
 
"Az Érdi VSE-nél folytatja pályafutását az FTC-ből kölcsönbe igazoló Gera Dávid, aki legutóbb az NB II-es Soroksár SC-nél szerepelt.
 
A 21 éves középpályás pályafutását Makón kezdte, majd a Maros-Menti UFC után a 2013/2014-es idényben került a Ferencvárosi TC-hez, amelyet négy szezonon keresztül erősített, ott az U17-es, U18-as és U19-es együttesek mellett a felnőtt gárdákban is lehetőséget kapott. Az NB III 2015/2016-os kiírásában bajnok FTC II-nek is a tagja volt, amelyet húsz meccsen erősített, de ebben az idényben egy-egy alkalommal bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzésen az első csapat keretében volt.
 
A következő idényben az FTC második együttesében öt gólt szerzett 32 mérkőzésen, majd a csapat megszűnése után az NB II-es Soroksár SC-ben futballozott, ahol 21 meccsre lett nevezve. Gera Dávid már több mint négy hete az Érdi VSE-nél edz, s a Monor SE és a Szolnoki MÁV FC elleni felkészülési mérkőzéseken is lehetőséget kapott. Gera Dávid egy évre kölcsönbe érkezik az FTC-től, s a kölcsönvétel miatt az NB III-ba amatőrizálni kell a játékost, ezért is csak most lett hivatalos az átigazolása, s így legkorábban a hatodik fordulóban, a Ménfőcsanak ellen debütálhat."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC