nb1.hu

Fura: „hajukat adták” az újabb győzelemért – kép

Egyetemi tanulmányairól, érdekes fogadalmukról, illetve korábbi sikerekről is beszélt Spitzmüller István az nb3.hu-nak adott exkluzív interjúban.

Az NB III Keleti csoportjában szereplő DEAC abból a szempontból egyedülállónak tekinthető Magyarországon, hogy a játékosok zöme a futball mellett egyetemre is jár. Spitzmüller István sem lóg ki a sorból, a rutinos középpályás szintén „koptatja az iskolapadot”. 
 
„Már tavaly nyáron egyeztettem a vezetőséggel, de akkor nem tudtunk megállapodni. Végül télen csaptunk egymás tenyerébe. Tetszettek a felvázolt elképzelések, emellett haza akartam térni. Sportszervezőnek tanulok, később pedig szeretném elvégezni a sportközgazdász képzést. A jövőben is a futball vérkeringésében maradnék, ezért választottam ezeket a képzéseket. Levelező szakon végzem a tanulmányaimat, vagyis csak péntekenként és szombatonként vannak óráim, ennélfogva össze tudom egyeztetni a futballt és az egyetemet, bár olykor-olykor még így is hiányzom, de az oktatók tolerálják a távolmaradásomat” – nyilatkozta honlapunknak Spitzmüller, aki már az edzősködésbe is belekóstolt, hiszen a DEAC-nál 9 éves gyerekekkel foglalkozik kollégájával, Molnár Bálinttal.
 
A hetedik helyen tanyázó cívisvárosi alakulat eléggé hullámzóan szerepelt a bajnokság elején, de Sáfár László tanítványai rátértek a győzelmi útra, amit bizonyít, hogy a legutóbbi három meccsüket egytől egyig megnyerték.
 
„Őszinte leszek, a szezon előtt sokkal jobb szereplést vártam magunktól. Több olyan meccsünk volt, ahol nem az ellenfél futballozott le minket, hanem magunkat vertük meg.  A klub elöljárói az első hat közé jutást várják el tőlünk, ám úgy gondolom, az első négy sem elérhetetlen. Próbáljuk a fiatalokat kicsit terelgetni, szerencsére a többség vevő is az észrevételeinkre. Nem ritka, hogy az ifjú játékosok még a meccs előtt is tanácsot kérnek tőlünk, mi pedig szívesen segítünk nekik” – mesélte a 32 esztendős labdarúgó.
 
A hármas győzelmi széria hatására a DEAC keretének négy rutinos labdarúgója, Virág Aladár, Máté Péter, Nagy Zoltán és Spitzmüller István is kopasz lett.
 
„Nem is tudom már pontosan melyik meccs után vetettük fel Virág Alival az ötletet, amihez Máté Peti és Nagy Zoli is azonnal csatlakozott. A Cigánd elleni győzelem után nem az volt a kérdés, hogy teljesítjük-e a fogadalmunkat, hanem az, hogy mikor és milyen módon válunk meg a hajunktól” – tudtuk meg Spitzmüllertől, aki hozzátette, bízik benne, hogy a keretből többen is csatlakoznak a „mozgalmukhoz”. 
 
 
 
Spitzmüller István legnagyobb sikereit a DVSC-vel érte el, a Loki tagjaként négyszer nyerte meg a bajnokságot, három akasztottak a nyakába aranyérmet a Magyar Kupában, valamint a Ligakupa serlegét kétszer emelhette magasba.
 
„Minden bajnoki címre és a főtéri ünneplésekre jó szívvel gondolok vissza, de ugyancsak felejthetetlen emlék az NB I-be jutás a Békéscsabával. A Csaba mellett megfordultam a Szparinál is, de egyik helyen sem volt abból problémám, hogy debreceni kötődésű vagyok. Gyakran mondják nekem, hogy talán több is volt a pályafutásomban, de szerintem sokan megirigyelnék ezt az eredménysort” – zárta mondandóját a középpályás, aki már a civil életét is építgeti, hiszen az egyetemi tanulmányai mellett apósa cégénél is dolgozik. A teendői közé többek között a logótervezés és a kapcsolattartás tartozik. 
 
Biró Ádám 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC