nb1.hu

Felkészülés: Tizenegyesek döntöttek az NB III-asok csatáján

Ajka – Bücs Zsolt több próbajátékost is bedobott az STC ellen.

Szombaton lejátszotta első felkészülési mérkőzését az Ajka. Ellenfele a szintén NB III-as STC Salgótarján együttese volt. Bücs Zsolt, a hazaiak mestere a mérkőzés folyamán több próbajátékost is megfigyelt, akiknek szerződtetéséről a későbbiekben dönt.

 

Az első félidőben Tölgyesi passzát váltotta gólra Krén. A második játékrészben hiába volt mezőnyfölényben az Ajka, kétszer a kapufát is eltalálta, a vendégek két büntetővel megfordították a mérkőzést – olvasható az fcajka.hu-n.

 

Felkészülési mérkőzés

 

FC Ajka – STC Salgótarján 1-2 (1-0)

G.: Krén, ill., Lakatos (2)

 

FC Ajka:Dénes Zsolt – Rácz Zsolt, Pákai Gergő, Göblyös Krisztián, Cseh Attila – Tölgyesi Viktor, Lattenstein Norbert, Pavlitzky Balázs, Ribarics Roland – Bencze Zolt, Krén Ákos

 

Pályára léptek még:Prokop Rostislav, Varga Attila, Köles János, Fodor Marcell, Ambrus Kristóf, Horváth Dániel, Hanzl Máté, Csordás Simon, Udvardi Márk, Kovács Gábor, Major Norbert, Kálmán Péter

 

STC Salgótarján:Zeljko Belecan – Radványi Dániel, Kolozsvári László, Lakatos Béla, Kerényi Gábor, Lupták Lukas, Rebők Imre Gergely, Kicsi Zoltán, Claudio Coloban, Major Máté, Lukács Rajmond

 

Pályára léptek még:Fildan Calin, Horváth Adrián, Pump Szabolcs, Stark János, Hoffman Roland, Tarlósi Patrik 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC