nb1.hu

Fejmosás után szédületes hajrá

Ajka – A csapat egyik erőssége nyilatkozott az őszről.

Szédületes hajrát produkált az FC Ajka a bajnokságban, s így a közép mezőnyből sikerült feljönnie a negyedik helyre. Pál Dáviddal az ajkaiak játékosával beszélgettünk – írta az nb3foci.hu.

 

 – Úgy tűnik, hogy az őszi szezon végére lendültetek igazán formába, hiszen az utolsó hat meccsetekből 16 pontot szereztetek, de mi volt veletek azt megelőzően?

– Úgy gondolom, hogy a rajtnál kicsit beragadtunk, mivel az első 3 meccsen csak 2 pontot szereztünk. A szezon közepén váratlan vereséget szenvedtünk a Videoton II.-től és a Puskás Akadémia II.-től, majd utána a Gyirmót II. ellen buktunk el 2 pontot az utolsó percekben. Ez után következett az ETO elleni rangadó, amin 0-2-ről álltunk fel, de az utolsó percben egy jól eltalált lövés miatt pont nélkül maradtunk. Ez után a szakmai stábtól kaptunk egy elég komoly fejmosást, és meghatározták, hogy a hátralévő 6 meccsen 15 pontot kell szereznünk. És egy jó hajrával ez sikerült is, ezzel tudtunk kozmetikázni az őszünkön.

 

– Mi az, amin változtattatok? Mitől lett eredményesebb a csapat?

– A szezon elején jellemző volt ránk, hogy a meccseken volt 5-6 nagyobb lehetőségünk, de ezekből keveset értékesítettünk. A szezon vége felé kijött a lépés és a helyzeteink egy részét gólra váltottuk.

 

– Korábban több NB2-es csapatnál is rúgtad a labdát, milyen érzés a harmadosztályban játszani? Milyennek érzed a színvonalat?

– Mivel 4 csapat harcol a feljutásért, ezért mindenképpen azt mondanám, hogy színvonalas a bajnokság. A kiesés ellen küzdő csapatok ellen sem könnyű, mert megtesznek mindent azért, hogy megnehezítsék az erősebb csapatok dolgát.

 

– Az utolsó meccsen 5-0-ra vertétek a Tatabányát. Milyen volt a mérkőzés és mennyire voltál elégedett a csapat játékával?

– Az volt annak a mérkőzésnek a kulcsa, hogy hamar megszereztük a vezetést, és ennek tudatában még rúgtunk kettőt az első félidőben. Ez az 5-0-ás eredmény a vendégcsapatra nézve hízelgő mivel jó néhány helyzetet elpuskáztunk.

 

– Jelenleg a negyedik helyen álltok 13 ponttal lemaradva az éllovastól. Milyen eredménnyel lennél elégedett a tavaszi szezonban?

– Soknak tűnik ez a 13 pont, de reméljük, hogy ellenfeleink is kerülnek hullámvölgybe és akkor közelebb tudunk hozzájuk kerülni, és ott tudunk lenni a feljutásért folytatott csatában.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC