nb1.hu

Ezt kéri a szurkolóitól az első bajnoki előtt a volt NB I-es

Kaposvár - Fővárosi ellenfél ellen bizonyíthatnak.

A Kaposvár közleménye
 
Érdekesség, hogy első ellenfelünk a 2016/2017-es bajnoki évadban még az NB III Keleti csoportjában rúgta a labdát, és 14 győzelemmel, 3 döntetlennel, valamint 17 vereséggel, 45 pontot gyűjtve, a 12. helyen fejezte be a küzdelmeket. A BKV Előre egy évvel ezelőtt, hazai pályán 7-2-es vereséggel kezdte a pontvadászatot a Rákosmente ellen. A nagy múltú fővárosi egyesület labdarúgó szakosztálya egyébként az 1940/41-es, az 1943/44-es és az 1949-es bajnoki idényben szerepelt az NB I-ben, a későbbiekben pedig olyan futballisták rúgták ott a labdát, mint például Zakariás József, az Aranycsapat balfedezete. 2000-ben a Dajka László irányította együttes újoncként lett bronzérmes a másodosztályban, egy évvel később pedig meg is nyerte az NB II-es küzdelmeket, de nem vállalta az élvonalbeli indulást.
 
Pénteken kiderül, hogy napjaink BKV-ja milyen játékerőt képvisel, és hogy mire mennek a mi fiaink a fővárosiak ellen. Hajrá, Rákóczi!
 
A vezetőség arra kéri azokat a szurkolókat, akik bérletet vagy sálat szeretnének venni, hogy időben érkezzenek a mérkőzésre!
 

Csak azok mehetnek a Vidi-meccsre, akik voltak idegenben EL-meccsen – NB1.hu

Eldőlt, mennyien lehetnek Belgrádban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC