nb1.hu

Ezer vérző seb: tizenegyesek, Haladás kiesés

Érd – Drámai meccsen verte az NB III-as gárda Mészölyéket.

A hosszabbítás sem tudta eldönteni az Érd és a Haladás emberfeletti párbaját, így jöhettek a tizenegyesek, amelyet a hazaiak bírtak jobban. Íme, a szombathelyiek beszámolója a drámai Magyar Kupa-ütközetről.

 

Érd-Haladás 3-3 Tizenegyesekkel 5-3

 

„Az ezer sebből vérző szombathelyiek tíz emberrel is küzdöttek, de büntetőkkel kikaptak.

 

Az Érd korán előnybe került, egy jogtalan büntetőből vette be a Haladás kapuját (1-0). A folytatásban a Haladás magához ragadta az irányítást, de az első félidőben a mezőnyfölény még nem párosult góllal. Fordulás után viszont rögtön sikerült egyenlíteni, Ars zárt közelről góllal egy szép támadást (1-1). Aztán Gyurján kiállítása borzolta a kedélyeket: a Haladás kapusa ütközött a hazaiak kilépő csatárával a 16-oson kívül. Az érdi játékos nagyon el akart esni, ki is harcolta a pirosat Gyurjánnak. A szombathelyiek nem roppantak meg, Ars második gólját szerezte szöglet után fejjel (1-2). De még volt fordulat a mérkőzésben: a hazaiak ugyanis a hosszabbítás 3. percében egy középpályás labdaszerzésből ellentámadást vezettek, ezt még kivédekezte a Haladás, de az ide, oda pattogó labda a nagy kavarodásban végül a vasi kapuban kötött ki (2-2).

 

 

Jöhetett a hosszabbítás, gyors gólváltás után alakult ki a 3-3-as eredmény – a vendégek gólját Iszlai szerezte, saját kihagyott, kapusról kipattanó büntetőjét pofozta be. A büntetőknél Haladástól Iszlai betalált, Kovács rontott, Gaál és Ars is pontos volt, de az ötödik zöld-fehér rúgónak már nem kellett a labda mögé állnia, mivel a vendégektől mindenki betalált. Így a Haladás kiesett a kupából.”

 

 

Érdi VSE (NB III.)-Szombathelyi Swietelsky-Haladás 3-3 (1-0, 2-2) – tizenegyesekkel 5-3. –

Haladás: Gyurján – Angyal, Schimmer, Jagodics, Bosnjak – Kovács L., Iszlai, Overgoor (Lévay, 70.) – Tóth M. (Gaál, 55.), Ars, Rácz B. (Winkler, 65.). Edző: Mészöly Géza.

Gól: Kelemen 2 (13. 11-esből, 96.), Csizmadia (93.), ill. Ars 2 (47., 78.), Iszlai (111.).

Kiállítva: Bozsoki (121.), ill. Gyurján (67.).

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC