nb1.hu

ETO-négyes a Komárom ellen, Kabát-góllal

Győr – Így köszörülte ki a csorbát a Rába-parti gárda.

Négy gólos győzelemmel köszörülte ki a csorbát a Komárom ellen az ETO FC Győr. Az első félidőben három, a szünet után pedig egy gól született.

 

Győzni kellett az ETO-nak, hogy az múlt heti Videoton elleni vereségen minél előbb túl legyen a csapat, illetve lépést tudjanak Bekő Balázs fiai tartani az élmenőkkel. Ennek megfelelően – igaz folyamatosan lendültek játékba a győriek – de jól kezdett az ETO a Komárom elleni találkozón. Szabó Lukas indult meg a bal szélen a 20. percben, beadására Zamostny érkezett, aki a földre lepattintva fejelte a bal felső sarokba a labdát (1-0). Támadott tovább az ETO, a 28. percben Szabó L. második gólpasszát adja, Beliczky egy állítás után a hálóba vágja két lépésről a labdát (2-0) – számolt be az eto.hu.

 

A gól után kiállították Róthot, 10 főre fogyatkozott a vendég csapat. Illés bombáját védte bravúrral Molnár a komáromi csapat kapusa, ezután Illés megsérült, Szalai Ádám váltotta, jobbulást kívánunk!

 

Nem mutatott nagyobb ellenállást a Komárom, háromra nővelte az előnyét az ETO a 43. percben. Vadász mellel maga elé teszi a labdát, majd nagy erővel a komáromi kapuba vágja az ETO harmadik találatát (3-0).

 

A szünet után pontatlanná vált az ETO játéka, a kapuja elé betömörülő Komárom védelmét így nehezen tudta feltörni. A 61. percben Kabát tűnt fel a jobb szélen, jobb lábas lövése védhetetlenül a hosszú sarokba vágódott (4-0).

 

Hiába alakított ki több helyzetet az ETO, a mérkőzés végét jelző sípszóig nem született több győri találat, habár megvolt erre is a lehetőség.

 

Az ETO magabiztos játékkal végig irányítva a mérkőzést győzte le a Komárom VSE csapatát. A mérkőzés már az első félidőben eldőlt, Zamostny, Beliczky és Vadász góljaival. A szünet után végül Kabát Péter állította be a végeredményt. 

 

ETO FC Győr – Komárom VSE 4-0 (3-0)

Gólszerzők: Zamostny (20), Beliczky (28), Vadász (43), Kabát (61.)

ETO: Kunsági – Vadász, Nagy J., Nagy Á., Varga (Kility 61) – Illés (Szalai 44), Magasföldi, Beliczky, Szabó L., Kabát P., Zamostny

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC