nb1.hu

Első edzőmeccsén súlyos sérülést szenvedett a HFC új igazolása

Hódmezővásárhely – A szélső már túl van a műtéten, augusztusban jöhet a következő.

A Puskás Akadémián nevelkedett, majd a Videotonnál is játszott Alex Rajmund, aki Tiszakécskéről érkezett Hódmezővásárhelyre. A villámgyors szélsőnek a HFC-s pályafutása azonban nem indult könnyen, ugyanis az első felkészülési meccsen a Szeged 2011 – Grosics Akadémia ellen keresztszalag-szakadást szenvedett – olvasható a klub honlapján.

 

„Kaptam egy hosszú indítást, amiért magam sem értem miért szaladtam, elérhetetlennek tűnt. Viszont felugrottam a labda irányába, majd ballábra érkeztem, viszont ekkor belém szaladtak. A keresztszalagom elszakadt, de a porc is levált.” – idézte fel az esetet Alex.

 

Szélső az első műtéten már túl van, viszont augusztusban újabb műtét következik, majd várhatóan egy fél év rehabilitáció következik.

 

„Keményen fogok edzeni, hogy mielőbb visszatérhessek.” – ígéri.

 

„Több helyről is megkerestek, ám Vásárhellyel nem vehették fel a versenyt. Látom azt, hogy itt minden fejlődik. Az edző és az erőnléti edző is komoly múlttal rendelkezik. Vannak célok és tervek a csapatot és a létesítményt illetően. Úgy gondolom, hogy a mostani szezonban egy jó középmezőnyt kellene futnunk, hogy aztán tovább tervezhessünk.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC