nb1.hu

Először értékelt meccset a Buzsákyt váltó szakvezető

Szalai Ádám testvérének a kiállítása nehéz helyzetbe hozta.

Mint ismeretes, Buzsáky Ákos helyett Gál István lett a III. Kerületi TVE szakvezetője. Gálnak pár napja volt arra, hogy felkészítse a csapatát a Pápa elleni első tavaszi mérkőzésre. A mérkőzés végeredménye 1-1 lett, így a 4. Kerület és az 5. Pápa között továbbra is 1 pont különbség van a táblázaton.
 
Az óbudaiak helyzetét egyébként nehezítette, hogy a második félidő elején Szalai Ádám testvérét, Vilmost, kiállította a játékvezető, így emberhátrányban futballoztak. 
 
Gál így értékelte a látottakat:
 
„Azt gondolom, hogy a csapat a jelenlegi helyzetünkben jól abszolválta az első hazai bajnoki mérkőzését. Külön öröm számomra, hogy ha csak kisebb időszakaiban is a mérkőzésnek, de viszontláttam valamit abból, amit a csapattal a héten gyakoroltattam és átbeszéltem. Erre, mint ismert, kevés időnk volt. Ami pozitív még számunkra az, hogy ameddig mi helyzeteket alakítottunk ki, addig ellenfelünk a lehetőségig is alig jutott el, ennek ellenére a semmiből egy “talált” góllal vezetést szerzett. A második félidőben emberhátrányban abszolút megérdemelten kiegyenlítettünk, és a mérkőzés összképe alapján inkább úgy érzem, hogy kettő pontot veszítettünk, mint egyet nyertünk volna. Köszönöm a csapatnak a heti munkát és azt a küzdeni tudást, amit emberhátrányban bemutattak! Gratulálok kettő fiatal utánpótlásból felkerült játékosunknak is, akik bemutatkoztak az NB3 felnőtt bajnokságban. Köszönöm szurkolóinknak a biztatást és azt, hogy ilyen szép számban kilátogattak a mérkőzésünkre!”
 
A Kerület a következő héten a Nagykanizsa vendége lesz, a két gárda között 1 győzelemnyi különbség van a táblázaton, méghozzá az óbudaiak javára. Az őszi meccsen a kanizsaiak 5-0-ra nyertek idegenben úgy, hogy a góljaikat a második félidőben szerezték.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC