NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó
PNDRGN logó

Elképesztő: feljutottak, de távozik a sikeredző

Simon Zoltán - 2018. június 20. szerda 12:05
Nagykanizsa - Újabb tipikusan magyaros sztori.
Kép forrása: Nagykanizsa/Facebook
Tegnap este már futótűzként terjedt az immár NB III-as FC Nagykanizsa labdarúgó-csapatának tagjai körében, hogy távozik a vezetőedző, egyben szakmai igazgató Gombos Zsolt - jelezte a kanizsaujsag.hu:
 
"Nos, a hír igaz és a szakember a váratlan, egyben gyakorlatilag mindenkit meglepő döntéséről készséggel nyilatkozott is.
 

null

null

– Először is csak köszönettel tartozom mindenkinek, akivel Kanizsán együtt dolgozhattam és ez igaz a szurkolókra is – mondta el a néhány napja még a Nagyatád elleni sikeres osztályozót elemző és a felkészülést taglaló Gombos Zsolt. – Több tényező is közrejátszott abban, hogy távozom, talán egyelőre legyen elég annyi, hogy nem éreztem azt a bizalmat a vezetőség részéről, hogy a folytatást mindenképpen velem képzelik. Ehhez persze minden joguk meg is van, ugyanakkor a fentiek tudatában én is úgy éreztem, hogy lépnem kell és új kihívásokat keresek.
 
Információink szerint, hogy mégis merre tovább, nem is kell sokat várni a megye labdarúgásában, hiszen hamarosan napvilágot is láthat, hogy hol is folytatja, mint a vezetőedző meghosszabbított jobb keze...
 
Gombos Zsolt a kanizsaiakkal kétszer nyert megyei bajnokságot az első osztályban, idén csapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében szerepelt, áprilisban Amatőr Kupa-döntőt vívott az MTK-stadionban, majd a napokban sikerrel vette az NB III-as osztályozót is a Nagyatáddal szemben, így a nagykanizsai labdarúgást ismét NB-s szinten köszönthetik a leendő ellenfelek."
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 02. 17. 21:43

DAC-Slovan: Kalmár keményen beszólt a bírónak

A magyar válogatott futballista nem közhelyeket mondott.
2019. 02. 17. 21:01

Az Újpest trénere a nemzetközi kupaszereplésről beszélt

Nebojsa Vignjevics a Puskás Akadémiát dicsérte.
2019. 02. 17. 20:21

A Hali-játékosokat nagyon durván kritizálták a drukkerek - videó

Sorra kapják a pofonokat a szombathelyiek, a szurkolóknál betelt a pohár.
2019. 02. 17. 18:48

Kubatov Gábor így bírálta a Fradit a gyengébb rajt miatt

Nem erre számított a klubelnök.
2019. 02. 17. 19:48

Gyirmóti öröm, egerszegi bánat - eredmények, tabella

15 perc parádé elég volt a sikerhez.
2019. 02. 17. 15:44

Nagy pofont kapott a Vasas, menetel a ZTE - eredmények, tabella

A Kaposvár tapad az élmezőnyre, fontos meccset játszott a Balmaz.
2019. 02. 17. 16:04

Négy távozó, négy érkező a kiesés elől menekülő csapatnál

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 17. 14:18

Közönségkedvenc tért vissza Kozármislenybe

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 17. 18:20

A röhejes öngólt is elemezte a Puskás Akadémia edzője - videó

Radoki János büntetésről is beszélt.
2019. 02. 17. 17:36

Pazarul sikerült Szoboszlai salzburgi debütálása - videó

Főszereplő lett a magyar futballista az Osztrák Kupában.
2019. 02. 17. 09:20

Szanyónak csak a győzelem számít az „NB I-es rangadón”

Nosztalgia lesz a javából.
2019. 02. 17. 08:59

Hazai pályán az éllovasok - az MLSZ beharangozója

A 24. forduló következik.
2019. 02. 17. 12:12

Kecskemét-Jászberény: gólok története

Három találat volt.
2019. 02. 17. 09:30

Korábbi Dinamo Bukarest csatár folytatja Cigándon

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 17. 17:20

Dárdai oda sem mert nézni

A 96.-ban csapott le a brémai átok.
2019. 02. 17. 16:50

Létkérdésről beszélt az atomvárosiak trénere

Egyre élesedik a csata a sereghajtók között.
2019. 02. 17. 15:33

A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Hiába kiabáltak a kispadról.
2019. 02. 17. 14:13

Mezőkövesd: Király segítsége a bentmaradáshoz

Értékelt a Mezőkövesd trénere.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Szolnoki MÁV FC38
2ESMTK36
3Jászberényi FC31
4Füzesgyarmati SK30
5Putnok FC29
6Sényő-Carnifex FC26
7Debreceni EAC24
8Nyírbátori FC24
9Tállya KSE22
10Termálfürdő Tiszaújváros20
11Eger SE20
12Gyöngyösi AK16
13Sajóbábony VSE14
14DVTK II11
15SBTC10
16Cigánd SE8
TABELLA - KÖZÉP
1Szentlőrinc SE36
2Szeged-Grosics Akadémia33
3SZEOL SC32
4Dunaújváros26
5Budapest Honvéd-MFA II25
6Taksony SE24
7FC Dabas24
8Kozármisleny FC21
9Iváncsa KSE19
10PMFC19
11Szekszárdi UFC18
12Rákosmente KSK17
13Kecskeméti TE17
14Makó FC15
15Hódmezővásárhelyi FC14
16Paksi FC II10
TABELLA - NYUGAT
1FC Ajka44
2Komárom VSE31
3Érdi VSE31
4III. Ker. TVE26
5Pápai Perutz FC25
6Puskás Akadémia FC II22
7FC Nagykanizsa21
8Ménfőcsanak ESK21
9THSE-Szabadkikötő21
10Sárvár FC20
11BKV Előre17
12Csepel FC16
13MOL Vidi FC II16
14Tarr Andráshida SC15
15Dunaharaszti MTK14
16Pénzügyőr SE11
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!