NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó
PNDRGN logó

Dekoncentrált kezdés Keneseiék ellen

Simon Zoltán - 2018. október 17. szerda 17:01
20 perc után eldőlt.
Komárom VSE - Perutz FC 4-1 (3-0) Gsz.: Tóth P. 2, Kenesei, Végh ill. Szabó Zs.
Komárom, Molaji Sporttelep, v.: Gaál (Rigó, Péntek).
Komárom VSE: Rigó - Módi, Schiller (Göblyös 55.), Végh (Kiss 74.), Tóth I., Tóth P., Katona, Hajba, Kenesei (Vincze 85.), Végh, Koronczai, edző: Bozsik Péter.
Perutz FC: Sánta - Böröczky, Császár, Dóczi, Szénási (Szabó T. 60.) - Somogyi, Iványi (Udvardi 76.), Bohner, Ivancsics - Füleki (Havasi 60.), Szabó Zs., edző: Rozmán László.
 
Rozmán László: Megint dekoncentráltan kezdtük a mérkőzést, húsz perc után már 2-0 volt. Ezután összeszedtük magunkat, a 20. és 40. perc között egykapuztunk, végre úgy futballoztunk, ahogy szeretném, sorra alakítottuk ki a lehetőségeket, melyek sajnos kimaradtak, sőt véleményem szerint les címén egy szabályos góltól is megfosztottak minket. Két perccel később két méterről agyonrúgtuk a kapust, és ahogy lenni szokott, a futball büntetett, amivel eldőlt a meccs. Borzasztó hibákat követtünk el elöl és hátul is, nem volt benne a meccsben ez a súlyos vereség, legalább annyi helyzetünk volt, mint a Komáromnak, csak mi képtelenek vagyunk ezeket gólra váltani.
 
A Perutz október 21-én vasárnap 14 órai kezdéssel a Mol Vidi II. ellen javíthat - jelezte a papa.ma.hu.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 01. 17. 20:59

Sok hibát látott a fuccsoló Vidiben Nikolics

Ez nem lesz elég a bajnokságra szerinte.
2019. 01. 17. 20:40

Klubot válthat Orbán, másik topbajnokságból hívják

Már januárban elhagyhatja Lipcsét.
2019. 01. 17. 20:25

Fehér Miklóst 15 év után sem feledi menyasszonya

Mai napig vele van.
2019. 01. 17. 19:53

Kölcsönadta történelme egyik legrosszabb játékosát a Fradi

Cél, hogy több játéklehetőséghez jusson.
2019. 01. 17. 15:51

Alázott második felkészülési meccsén a Vasas

Kiütötték NB III-as ellenfelüket.
2019. 01. 17. 12:13

Szlovén élvonalbelivel meccselt a Budafok - Csizmadia reakcióka

Szombaton újabb komoly meccsük lesz.
2019. 01. 17. 16:26

Ötöt kapott első meccsén a kiesés elől menekülő

A félidőben még vezettek.
2019. 01. 17. 11:49

Nicsenko is távozik

Hárman már érkeztek Mislenybe.
2019. 01. 17. 19:44

Magyar Kupa: íme a tv-s meccsek és a pontos menetrend

Kialakult a program.
2019. 01. 17. 19:19

Válogatottat vett a Haladás, de Guzmics is érkezhet

Erősödik a védelem.
2019. 01. 17. 10:27

Véglegessé vált a Kaposvár kerete

Fejben estek szét a siófokiak.
2019. 01. 16. 19:23

Törökországban zakózott a ZTE

Viharos időjárási körülmények között.
2019. 01. 17. 10:00

Aranyat akar a portugál edző - 2 játékos érkezik

Elkezdték a felkészülést.
2019. 01. 16. 19:17

5 játékos csatlakozott a Pécshez

Elkezdték a felkészülést.
2019. 01. 17. 18:55

Puskás Akadémia-Basel: szoros meccs volt

Tisztesen helytállt a magyar csapat.
2019. 01. 17. 17:54

Nem bírt spanyol harmadosztályú ellenfelével a Vidi

Az utolsó percekben egyenlítettek.
2019. 01. 17. 17:44

Megvan Könyves új csapata, marad az NB I-ben!

Aláírt a támadó.
2019. 01. 17. 17:06

Bejelentés: eldőlt Kádár Tamás sorsa

Közleményt adtak ki.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Szolnoki MÁV FC38
2ESMTK36
3Jászberényi FC31
4Füzesgyarmati SK30
5Putnok FC29
6Sényő-Carnifex FC26
7Debreceni EAC24
8Nyírbátori FC24
9Tállya KSE22
10Termálfürdő Tiszaújváros20
11Eger SE20
12Gyöngyösi AK16
13Sajóbábony VSE14
14DVTK II11
15SBTC10
16Cigánd SE8
TABELLA - KÖZÉP
1Szentlőrinc SE36
2Szeged-Grosics Akadémia33
3SZEOL SC32
4Dunaújváros26
5Budapest Honvéd-MFA II25
6Taksony SE24
7FC Dabas24
8Kozármisleny FC21
9Iváncsa KSE19
10PMFC19
11Szekszárdi UFC18
12Rákosmente KSK17
13Kecskeméti TE17
14Makó FC15
15Hódmezővásárhelyi FC14
16Paksi FC II10
TABELLA - NYUGAT
1FC Ajka44
2Komárom VSE31
3Érdi VSE31
4III. Ker. TVE26
5Pápai Perutz FC25
6Puskás Akadémia FC II22
7FC Nagykanizsa21
8Ménfőcsanak ESK21
9THSE-Szabadkikötő21
10Sárvár FC20
11BKV Előre17
12Csepel FC16
13MOL Vidi FC II16
14Tarr Andráshida SC15
15Dunaharaszti MTK14
16Pénzügyőr SE11
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!