NB1 logó
NB2 logó
EURO 2016

Csoda, hogy ki tudott állni az NB II-es csapat az edzőmeccsre

NB3.hu - 2017. január 18. szerda 15:31
Kozármisleny – Hét játékos is lebetegedett a találkozó előtt
Kép forrása: rakoczifc.hu
Komoly problémákkal kellett szembenéznie a Kozármisleny szakmai stábjának, ugyanis sérülések tizedelték meg a keretüket. Az, hogy ki tudtak állni, csak annak volt köszönhető, hogy próbajátékosok bevetését is tervezték.
 
A csapat hivatalos oldalának beszámolója szerint összesen hét játékos nem tudta vállalni a játékot, nevezetesen: Helesfay, Racskó, Wittrédi, Kirchner, Tóth M., Nagy E. és Városi.
 
A Kozármisleny végül 4-1-re kikapott, így második felkészülési találkozóján is vereséget szenvedett.
 
 
Artner Tamás értékelése:
 
„Viszontláttam az edzésen gyakorolt dolgokat, ennek egy edző mindig örül – nyilatkozta a találkozó után Artner Tamás. – Taktikailag rendben volt a mérkőzés, a játékosok remekül alkalmazkodtak a háromvédős rendszerhez. Labdákat szereztünk, ezekből sok támadást tudtunk indítani. Az első félidőben még nem voltam megelégedve a helyzetkihasználással, a másodikban viszont már maximálisan. 
 
„Gőcze Gergő egy azonnal bevethető kapus, Gál Szabolcs pedig meggyőzte a szakmai stábot a teljesítményével, Mayer Milánt pedig szeretnénk még egy mérkőzésen megnézni.”
 
 
HR-Rent Kozármisleny–Kaposvári Rákóczi FC 1–4 (0–1)
Gólszerzők: Kemény, illetve Hujber, Kertész 2, Zsivoczky
V.: Molnár Á.
 
Kozármisleny: Ipacs – Kiss M., Lantos, Causic, Varga M. – Gubacsi (Zsebe), Kocsis – Pajor (Beke), Szekszárdi, Bailo – Kemény. 
Vezetőedző: Kovács Zoltán
Rákóczi FC: I. félidő: Gőcze – Vadas, Gál, Lakatos G. – Nagy J., Pintér A., Nagy K., Szakály A., Hadaró – Jovánczai, Hujber.
 II. félidő: Slakta – Márton A., Gál, Godzsajev, Hampuk, Zsivoczky, Vajda R., Mayer, Hadaró, Horváth F., Kertész. Vezetőedző: Artner Tamás.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Elkezdődött
KERINGER ZSOLT
Tavasz 2017
TABELLA - KELET
1KBSC FC43
2MONORI SE40
3JÁSZBERÉNYI FC36
4RÁKOSMENTE KSK30
5TERMÁLFÜRDŐ TISZAÚJVÁROS30
6REAC30
7MTK BUDAPEST II29
8PUTNOK FC29
9DVTK II28
10STC SALGÓTARJÁN27
11NYÍRBÁTORI FC26
12DVSC-DEAC II26
13ESMTK23
14TÁLLYA KSE22
15BKV ELŐRE SC21
16FC HATVAN21
17HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE18
18ÚJPEST FC II0
TABELLA - KÖZÉP
1SZIGETSZENTMIKLÓS49
2BUDAFOKI MTE46
3DUNAÚJVÁROS39
4PMFC38
5HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC32
6PAKSI FC II.30
7PÉNZÜGYŐR SE28
8FERENCVÁROSI TC II.26
9SZEKSZÁRDI UFC26
10SZENTLŐRINC SE25
11DUNAHARASZTI MTK23
12MÓRAHALOM VSE21
13MÉHKERÉKI SE21
14DABAS-GYÓN FC21
15FC DABAS20
16VÁRFÜRDŐ-GYULAI TERMÁL FC20
17BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II.19
18SPORT 36 KOMLÓI BÁNYÁSZ1
TABELLA - NYUGAT
1ETO FC GYŐR45
2ÉRDI VSE45
3KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC39
4FC AJKA35
5CSORNAI SE32
6III. KER. TVE30
7PUSKÁS AKADÉMIA FC II.29
8BUDAPEST HONVÉD-MFA II.28
9TARR ANDRÁSHIDA SC27
10GYIRMÓT FC GYŐR II.26
11TATABÁNYA FC25
12CSEPEL FC24
13VIDEOTON FC II.23
14HÉVÍZ SK22
15VLS VESZPRÉM15
16DIÓSD14
17SÁRVÁR FC11
18KOMÁROM VSE9
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!