nb1.hu

Csepel: bejelentések a jövőről

Játékoskeretet és a működést érintik.

A Nyugati csoportban 12. helyen álló Csepel honlapja fontos fejleményekről számolt be a klub jövőjét illetően.
 
"Az NB III Nyugati csoportjának 12. helyén telelő csepeli felnőtt együttes idei utolsó összejövetelét rendezte meg december harmadik vasárnapján, ahol teremfocival vette kezdetét a program, majd közös adventi gyertyagyújtásra került sor a klubház aulájában, melyen a csapat tagjai és a szakmai stáb is szinte kivétel nélkül részt vett. A bensőséges ceremóniát követően közös vacsorára került sor, ami előtt Tamási Zoltán vezetőedző valamint Takács Krisztián résztulajdonos mondtak beszédet. Szakvezetőnk köszönetet mondott a szakmai stábnak, a vezetőségnek, valamint a Csepel FC minden egyes munkatársának az első csapat működtetését elősegítő, nélkülözhetetlen tevékenységéért és megköszönte a csapat munkáját is, kitérve arra, hogy tavasszal az eddiginél talán még keményebb feladat vár az egész társulatra. Takács Krisztián tulajdonosunk is köszönetetét fejezte ki a szakmai és a technikai stábnak, a tulajdonosi körnek a bizalomért illetve a játékosoknak is hozzátéve, hogy a keretben változások várhatóak, de törekednek arra, hogy az őszi játékosgárdából senki ne távozzék. Aláhúzta, hogy a Csepel FC  felnőtt együttesének tavaszi szerepléséhez szükséges anyagiak rendelkezésre állnak, így a feltételek adottak az NB III- as tagság meghosszabbításához. Kitért arra, hogy a körülményekhez képest nincs ok a szégyenkezésre, s  az utánpótlás korosztályokkal együttműködve van esély arra, hogy a jövőben még ütőképesebb együttes legyen a Csepel FC gárdájából.  A remek hangulatú  évzárón az is kiderült, hogy a csapat 2019. január 14- én kezdi meg felkészülését a tavaszi szezonra."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC