nb1.hu

Bombával mentettek pontot a Puskás Akadémia ellen

Ebben a bajnokságban már negyedszer élhetnek át valamit.

Hátrányból felállva Iványi Martin bombagóljával idei negyedik döntetlenjét érte el a Perutz FC, mely ezúttal a Puskás Akadémia II-vel osztozott meg a bajnoki pontokon.
 
Perutz FC – Puskás Akadémia II. 1-1 (0-1) Gsz.: Iványi ill. Kocsis
Perutz Stadion, 400 néző, v.: Takács (Ország, Nagy)
Perutz FC: Sánta – Czingráber (Szabó 30), Császár, Szénási – Nagy T. (Udvardi 84), Somogyi, Baldauf, Dóczi, Bohner, Iványi (Benecz 69) – Havasi, edző: Rozmán László.
Puskás Akadémia II.: Varga – Körmendi, Kovács T., Radó, Gáspár – Magyar (Mim 71), Radics, Sipos Z., Vörös (Szabó M. 65) – Kocsis (Papp 80), Skribek, edző: Visinka Ede
 

Rozmán László: Reális a döntetlen, tudtuk, hogy egy fiatal, de nagyon jó csapattal fogunk találkozni. Igazolták is a várakozásainkat, borzasztó nehéz ellenük játszani, szűkítik a területet, mindenhova odaérnek. Az első félidőben az összes kínálkozó lehetőségünket elkapkodtuk, majd a hajrához közeledve nagyon rosszkor gólt kaptunk. A szünetben próbáltuk megnyugtatni a csapatot, mert eléggé idegesek voltak a játékosok, aztán a folytatásban Iványi Martin jó teljesítményére fel tudta tenni a koronát egy szép találattal. 1-1 után úgy éreztem, ellenfelünk megelégszik az egy ponttal, volt is több olyan szituáció, amiből akár a vezetést is megszerezhettük volna, sajnos ezek kimaradtak. Bízom benne, hogy már jövő héten elkezdjük nyerni a meccseinket, mert egy pontokkal nem sokra megyünk.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC