nb1.hu

Barczi, Fejes, Bódi és Sejben is kevés volt a sikerhez

Gyirmót - Így hagyott két pontot Gyirmóton a Vidi II.

Vasárnap délelőtt a Gyirmót otthonában lépett pályára a Videoton második csapata, a találkozó végeredménye 1-1- lett. Íme, a fehérváriak beszámolója a találkozóról.

 

Csapatunkban Barczi Dávid, Fejes András, Bódi Ádám, Sejben Viktor és Bévárdi Zsombor is szerepelt az NB I-es keretből. A hazaiak 11 ponttal stabilan a középmezőnyben helyezkedtek el a találkozó előtt. Hogy jó együttesről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy két héttel ezelőtt, hazai pályán 3-1-re legyőzték azt a Honvéd II-t, melytől második csapatunk a szezonnyitó fordulóban 5-0-ás vereséget szenvedett.

 

A mérkőzést mi kezdtük jobban, az első negyedórában gyakorlatilag a hazai térfélen zajlott a játék. Főleg a jobb szélünk volt nagyon aktív, köszönhetően a Barczi-Bódi párosnak, akik többször is zavarba hozták a hazai védelmet. A 17. percben Bódi 15 méterről, nagy erővel lőtt kapura, Hrabina bravúrral védett. Bő tíz perccel később ismét Bódi próbálkozott, lövése ezúttal alig kerülte el a hazai kaput. A 35. percben Barczi szögletét követően Schiller fejelte a labdát az egyik gyirmóti játékosra, Nagy Bálintra, akiről a labda a saját kapujába pattant – öngól (0-1).

 

A folytatásban is támadólag léptünk fel, Barczi és Bódi mellett Sejben is veszélyesen futballozott, de a félidő végéig mezőnyfölényünket nem sikerült újabb gólra váltani. A második félidőben valamivel kiegyenlítettebb lett a játék, ebben a játékrészben már a hazaiak előtt is adódott gólhelyzet, amelyek közül a legelsőt, a találkozó 70. percében, értékesíteni is tudták. A csereként pályára lépő Tóth Norbert egy gyors kontra végén vette be Gyánó kapuját (1-1).

 

Az utolsó 20 percben mindkét kapu előtt adódott még újabb gólszerzési lehetőség, hazai oldalon Nagy lövését kellett Gyánónak bravúrral védenie, míg tőlünk Bódi, Sejben, Barczi és Kovács is betalálhatott volna, de a labda minden alkalommal, ha csak 10-20 centiméterrel is, de elkerülte a gyirmóti kaput, így maradt az 1-1-es döntetlen.

 

Második csapatunk legközelebb jövő héten vasárnap, 15 órakor Székesfehérváron játszik rangadót, a Bekő Balázs vezette ETO FC Győr ellen, amely a legutóbbi 5 tétmérkőzését – beleértve az NB I-es DVSC elleni MK-találkozót is – mind megnyerte.

 

Disztl László: "Az első félidőben nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, sajnos ezekből csak egy gólt sikerült szereznünk. A második félidőben is voltak lehetőségeink az újabb gól megszerzésére, ezúttal azonban semmi nem jött össze. Egy megnyert mérkőzést hoztunk le döntetlenre."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC