nb1.hu

Az óbudai kapitány esküvő miatt kihagyja az ETO elleni meccset

Budapest – Bekő Balázs csapatában Kabát Péter a legnagyobb hiányzó.

 

Szombaton a bajnoki címért nagy harcban lévő, az Érd mögött egyetlen ponttal lemaradva a második helyen álló ETO FC Győr látogat a Hévízi útra.

 

A győriek egyértelműen az NB II-be való feljutást tűzték ki maguk elé célul a szezon előtt, ennek megfelelően 18 győzelem és csupán 4 vereség szerepel a nevük mellett, a gólarányuk pedig 59:15, ez a legtöbb lőtt és a legkevesebb kapott gól a bajnokságban.

 

60 éves lett Hannich Péter, az ETO legendás játékosa – NB3.hu

Az ETO-nál a télen nem volt nagy mozgás, három érkező mellett négy távozó volt a csapatnál, emellett négy játékost kölcsönbe adtak. A győriek az összes vereségüket ősszel szenvedték el, tavasszal még nem hullajtottak pontot, a szintén a bajnoki címre pályázó Érd otthonából is győzelemmel távoztak.

 

A III. Kerületből biztosan hiányozni fog a csapatkapitány, Kaszai Gábor, aki az esküvőjére készül a hétvégén, de ez lesz az a mérkőzés, ahol minden valószínűség szerint nem egyetlen ember hiánya jelentheti a különbséget győzelem és vereség között.

 

A mérkőzés 2017. április 01-én 16.30 órakor veszi kezdetét. 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC