NB1 logó
NB2 logó
EURO 2016

Az MLSZ szabályozása miatt kért elnézést az ernyők miatt a klub

Simon Zoltán - 2017. május 12. péntek 09:45
Hódmezővásárhely – Az eset miatt a lelátó lefedését tervezik.

A Hódmezővásárhely közleményét változtatás nélkül közöljük.

 

„A vasárnapi NB III-as bajnoki meccs sajnos nem verő fényes napsütésben zajlott. A stadion felett felhők gyülekeztek, az ernyőknek azonban mégis kint kellett maradniuk. Emiatt ezúton is szeretnénk elnézést kérni az érintettektől. A klub köteles betartani az MLSZ szabályozásait.

 

Nem a Hódmezővásárhelyi Futball Club önkényes tiltása volt, hogy a vasárnapi borús időben nem lehetett az esernyőket a stadion területére behozni. A Magyar Labdarúgó Szövetsége szabályozása szerint többek között ez is azon tárgyak közé tartozik, amelyeket NB III-as mérkőzésen nem lehet a stadionba hozni.

 

Az eset miatt az érintettek elnézést kéri a klub vezetősége.

 

A tervek között szerepel a stadion lelátójának lefedése, ami bízunk benne, hogy a közeljövőben megtörténik, ez pedig orvosolhatja a hasonló eseteket.

 

Hódmezővásárhelyi Futball Club vezetősége”

Kenesei Krisztián visszatért az MTK-hoz - NB3.hu

Kenesei visszatért az MTK-hoz

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Monori SE76
2ESMTK50
3Putnok FC46
4Termálfürdő Tiszaújváros43
5DVTK II38
6Jászberényi FC38
7Nyírbátori FC37
8Füzesgyarmati SK36
9Gyöngyösi AK36
10Cigánd SE35
11Debreceni EAC34
12MTK Budapest II34
13Tállya KSE29
14Balassagyarmati VSE25
15Tiszafüredi VSE24
16Salgótarján0
TABELLA - KÖZÉP
1Duna Aszfalt VSE71
2PMFC68
3Iváncsa KSE60
4Dunaújváros55
5SZEOL SC53
6FC Dabas44
7Szentlőrinc SE44
8Szekszárdi UFC39
9Budapest Honvéd-MFA II38
10Paksi FC II37
11Kozármisleny FC34
12Rákosmente KSK33
13M-Foci KFT31
14Hódmezővásárhelyi FC30
15Mórahalom VSE17
16Vecsési FC17
TABELLA - NYUGAT
1Kaposvári Rákóczi FC70
2FC Ajka64
3Érdi VSE57
4Puskás Akadémia FC II53
5III. Ker. TVE50
6Tarr Andráshida SC48
7Pápai Perutz FC46
8BKV Előre45
9Csepel FC42
10Videoton FC II39
11Dunaharaszti MTK33
12Pénzügyőr SE29
13THSE-Szabadkikötő27
14Csornai SE26
15VLS Veszprém26
16Gyirmót FC Győr II23
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!