nb1.hu

Az első otthoni győzelemre készül a Salgótarján

Salgótarján – Az újonc ellen készülnek a sikerre.

A Salgótarján honlapjának az írását változtatás nélkül közöljük

 

„A győzelemben bízva várhatjuk a kezdősípszót a pontvadászat újonca ellen.

 

Szombaton jöhet a hetedik forduló az NB III Keleti-csoportjában: a hétvége első napján 16 órától a bajnokságnak újoncként nekivágó Hajdúböszörményt fogadjuk a Szojka Ferenc Stadionban.

 

Aktuális riválisunk két idénnyel ezelőtt ugyan búcsúzott a harmadik vonal küzdelmeitől, az előző szezon végén a Hajdú-Bihar megyei első osztály megnyerésének köszönhetően újra csatlakozhattak az említett osztály vérkeringéséhez.

 

A mostani pontvadászat eddig lepergő részében nem érhette különösebb kritika az Elek Norbert által irányított társaságot: egyelőre három győzelem mellett egy döntetlennel és két vereséggel járnak a ‘böszörményiek, a már lezajló meccseiken nyolc szerzett találat mellett tíz beszedett találatot jegyezhettek fel, legutóbbi fellépésük során négy-hármas arányban tudták két vállra fektetni az Újpest második számú csapatát.

 

Bár úgy tűnik, soros ellenfelünk masszív játékerőt képvisel, ennek ellenére számunkra a sorozatban elért két remink és hazai nyeretlenségünkből kiindulva ezúttal csak a három pont begyűjtése az elfogadható, fontos lenne, hogy együttesünk végre elkönyvelhesse első otthoni diadalát, erre pedig meg is lesz az esély!

 

NB III Keleti-csoport, 7. forduló, 2016. szeptember 17. (szombat), 16.00:

STC Salgótarján-Hajdúböszörményi TE

Helyszín: Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion.

Vezeti: Mencsik László (Baghy Csaba, Albert Gergő)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC