nb1.hu

Az ellenfél fura taktikájára is kitért a győztes hadvezér

Zsinórban harmadszor szerezték meg a három pontot.

A deac.hu cikkét változtatás nélkül közöljük. 
 
A hajrában született Nagy Róbert-gólnak köszönhetően labdarúgóink zsinórban harmadik győzelmüket aratták az NB III Keleti csoportjában. Sáfár László legénységének hétvégi „áldozata” az egyre nehezebb helyzetbe sodródó Cigánd volt.
 
A DEAC futballistái a DVTK II. és az ESMTK két vállra fektetése után vasárnap délután arra készültek hazai környezetben, hogy a Cigándot is „kipipálják”. A rivális nem a legjobb hangulatban várhatta a kezdő sípszót, hiszen augusztus óta nem tudott három pontot szerezni.
 
Sáfár László nem számíthatott az előző játéknapon kiállított Nagy Zoltánra, valamint Karikás Krisztián sérülése sem jött rendbe, így ők csak szurkolni tudtak a csapattársaknak. A meccs első helyzetére viszonylag sokat kellett várni, de miután „felvették az üzemi hőfokot” az együttesek, egyre többször forogtak veszélyben a kapuk. A vendégek sem feltartott kézzel léptek a pályára, egyszer még a kapufa is kisegítette Szabados Istvánt. A Cigánd mestere az elpuskázott lehetőségek mellett Engel Alex kiválása miatt is ráncolhatta a homlokát, a kezét fájlaló játékost a 14. minutumban kellett lecserélni.
 
A második játékrészben a DEAC dominált, Spitzmüller Istvánék sorra dolgozták ki az ígéretes lehetőségeket, de az i-re sokáig nem sikerült feltenni a pontot. Talán már sokan azt hitték, hogy 0–0-s végeredménnyel zárul az ütközet, ám Nagy Róbert a 87. percben beköszönt. Csapatunk az 1–0-s sikernek hála a hetedik helyre lépett fel a táblázaton.
 
„Nem volt egy látványos mérkőzés, de szokták mondani, hogy jobb rossz játékkal nyerni, mint szép futballal veszíteni. A meccs előtt felhívtuk arra a játékosok figyelmét, hogy a cigándiak gyakran próbálják lassítani a játékot, ezt a taktikát ismét előhúzták. Zsinórban háromszor győzedelmeskedtünk, ez kellő tartást és önbizalmat adhat nekünk, és próbáljuk minél tovább nyújtani a sorozatunkat. A következő fordulóban a Tállyával csapunk össze, érdekes bajnoki vár ránk, eddig még nem sikerült ezt a gárdát felülmúlnunk, de most reális esélyt látok a három pont begyűjtésére” – nyilatkozta Sáfár László vezetőedző.
 
Nagy Róbert elmondta, a vetélytárs semmi váratlant nem húzott elő a „kalapból”.
 
„A Cigándtól pont azt kaptuk, amire számítottunk. Nehéz egy olyan csapat ellen futballozni, amely főleg csak a védekezésre rendezkedik be. Az első félidőben kissé álmosan játszottunk, de ekkor is adódtak előttünk lehetőségek. A szünetben felrázott minket a szakmai stáb, a második játékrészben mentünk előre becsülettel, és ennek meglett az eredménye. Jó a hangulat a csapatnál, a győzelmek pedig nyilván még jobban összekovácsolják a társaságot” – fogalmazott Nagy, aki a gólját is felelevenítette. „Spitzmüller Pistitől kaptam egy átadást, nem sokat gondolkodtam, egyből kapura bombáztam, szerencsére sikerült kilőnöm a hosszú sarkot” – zárta mondandóját a 30 esztendős futballista.  

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC