nb1.hu

Az egykori fradista úgy véli, nyárra lesz teljes értékű

Érd – Zsivóczky Norbert elmondta, nem cél a feljutás.

 

Játszott korábban a Ferencvárosban is, volt a Stoke City labdarúgója tíz éve, tavaly nyáron Soroksárról távozott, súlyos sérülés miatt majdnem egy évet kellett kihagynia, most az NB III-ban a Győrrel a feljutásért csatázó Érd focicsapatához igazolt Zsivóczky Norbert, ő volt a Szombathy Pál vendége a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

 

Így áll az NB III góllövőlistája a 28. fordulót követően

 

– Boldog vagyok, hogy nyertünk és otthon tartottuk a három pontot – mondta Zsivóczky Norbert, miután a Veszprém ellen bemutatkozott új csapatában. – Örültem, hogy egy év után újra pályára léphettem. Reményeim szerint a felkészülés elejére már olyan állapotba hozom magam, hogy teljes értékű játékos legyek. Egy őssejt beültetést hajtottak végre a térdemen, úgyhogy kell még neki idő. A versenysúlyomat és a formámat is vissza kell még szereznem.

 

A Ferencváros korábbi játékosa beszélt az ETO FC Győr elleni versenyfutásról is.

 

– Jelenpillanatban öt pont a hátrányunk, úgy tudom nem cél a feljutás. A stadion sem áll készen arra, hogy NB II-es licencet kapjon. Jelenleg teljesen nyugodt a légkör, de ha minden jól megy, jövőre a feljutás lesz a célunk – tette hozzá Zsivóczky Norbert.

 

DIGI Sport, Reggeli Start – Zsivóczky Norbert

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC